A kormány megalázza az embereket a Fidesz szerint
Fidesz: az embereknek munkára, nem alamizsnára van szükségük
Az embereknek tisztességes fizetést adó tisztességes munkára, és nem alamizsnára van szükségük - közölte Cser-Palkovics András.
2009.06.17 16:14MTIA kormány miután elvette a 13. havi nyugdíjat, befagyasztotta a családi pótlékot, lerövidítette a gyedet és a gyest, megemelte az adókat, azt hiszi, "attól, hogy körbeadják a befőttes üveget, bármilyen problémát meg tudnak oldani" - fogalmazott.
Az embereket nem lehet mindenfajta ötlettel átvágni, a családok ugyanis pontosan tudják, hogy a problémáik megoldására nem ezek az intézkedések jelentik a megoldást - jegyezte meg, hozzátéve: átverések és látványakciók helyett új társadalom- és gazdaságpolitikára lenne szükség Magyarországon.
Az ingatlanadóval kapcsolatban úgy vélekedett: a szerdai kormányszóvivői tájékoztató után még inkább elmondható, hogy szinte teljesen mindegy, mit mond ebben a kérdésben a kormány, hiszen "a kormányszóvivő saját bevallása szerint nem felkészült a kérdésben, és nem tudja, miről is beszél, azaz nem is tudja pontosan a kormány, hogy miről beszél."
Másrészt - folytatta - látható, hogy az MSZP és az SZDSZ ismét összeborult, most éppen az ingatlanadó kérdésében. Mint fogalmazott, "ami ma még 30 millió forint, az rövidesen egymillió vagy még annyi sem lesz". Cser-Palkovics András ezzel Kóka János SZDSZ-frakcióvezetőnek az ingatlanadóról szóló javaslathoz benyújtott egyik módosító indítványára utalt, amely - mint mondta - egymillió forintról szól.
"Az SZDSZ nélkül pedig nincs ingatlanadó. (...) Kóka János módosító indítványában van a valóság" - tette hozzá a helyettes szóvivő. A Fidesz újra és újra el fogja mondani, hogy amint lehetőségük lesz, eltörlik ezt az adónemet - közölte.
Kapcsolódó írások:
- Határozatképes maradt a parlament a Fidesz-KDNP kivonulása után
- Fidesz: az MSZP legyen visszafogottabb!
- Orbán: a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal nincs kiegyezés
- Orbán: mi meg tudjuk tisztítani a politikát a hazugságtól
- Magyarország régiós versenytársaihoz mérten is hátrányban van
- Szijjártó: az MSZP még mindig hemzseg a hazugságoktól
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


