Nem fogékonyak a politikára
A kilátástalanságtól és munkanélküliségtől félnek a fiatalok
Mind rosszabbnak érzik saját kilátásaikat és az ország helyzetét a magyar fiatalok az Ifjúság 2008 gyorsjelentés szerint, amelyet a Népszabadság keddi számában ismertet.
2009.06.16 06:47Népszabadság OnlineA felmérés alapján a fiatalok négy éve még a drogok terjedését tartották a legsúlyosabb problémának, most viszont a munkanélküliséget és a kilátástalanságot. A jelentés készítői, a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet kutatói nyolcezer, 15 és 29 év közötti fiatalt kérdeztek körülményeikről, terveikről, életmódjukról, a politikához való viszonyukról. A vizsgálatot 2000 és 2004 után harmadszor készítették el.
A Népszabadság ismertetése szerint a legszembetűnőbb változás az életszínvonal, a gazdasági helyzet megítélésében következett be 2000-hez, illetve 2004-hez képest. Arra a kérdésre, hogy szerintük hogyan alakult az utóbbi tíz évben az emberek életszínvonala, 2004-ben a megkérdezettek 55 százaléka mondta, hogy romlott, 2008-ban már 80 százalék.
Az ország gazdasági helyzetéről 2004-ben a fiatalok fele állította, hogy romlott, 2008-ban 84 százalék. Saját családjuk anyagi helyzetéről 2004-ben 36 százalék mondta, hogy romlott, tavaly pedig 62 százalék. Ami a politikát illeti, a 2000-re és 2004-re jellemző általános érdektelenség megmaradt: a felmérés szerint a válaszadók mindössze 9 százalékát érdekli intenzíven, 30 százalékát közepesen a politika, 60 százalék pedig azt mondta, nem foglalkoztatják különösebben a politikai történések - olvasható a Népszabadságban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


