Szombattól érvényes lehet Fodor Gábor lemondása
Mi lesz veled SZDSZ? Kuncze Gábort várják vissza!
Szombaton kevéssel tíz óra után megkezdődött az SZDSZ országos tanácsának (ot) ülése Budapesten. Az ot-nak a párt előző napi ügyvivő testületi (üt) ülésének felkérése alapján a párt küldöttgyűlésének összehívásáról kell döntenie.
2009.06.13 13:35MTIFodor Gábor pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az ügyvivő testületben vita alakult ki arról, hogy a küldöttgyűlést július elejére vagy szeptember elejére hívják össze.
A pártelnök azt mondta, hogy az üt többsége a szeptemberi dátum mellett állt ki, de ezzel ő személy szerint nem értett egyet. A küldöttgyűlésen az elnök és az ügyvivők személyéről kellene dönteni. Fodor Gábor vasárnap este, a választási eredményeket követően jelentette be, hogy hétfőn felajánlja lemondását. Szerdán az ügyvivő testület négy tagja, Béki Gabriella, Gulyás József, Csőzik László és Léderer András jelentette be, hogy kilépnek az üt-ből.
Fodor Gábor pénteken közölte, hogy Horn Gábor "erkölcsi és politikai" okok miatt lemondott a párt kampányfőnöki posztjáról. Az SZDSZ budapesti választmánya pénteken az MTI-hez eljuttatott állásfoglalásában azt kérte, hogy a parlamenti képviselőcsoportnak legyen új frakcióvezetője is.
A választmány mind az elnöki, mind a frakcióvezetői posztra Kuncze Gábort, a párt korábban leköszönt elnökét és frakcióvezetőjét javasolja.
Már szombattól érvényes lehet Fodor Gábor lemondása
Már most szombattól érvényes Fodor Gábor lemondása az SZDSZ elnöki posztjáról - legalábbis ezt nyilatkozták név nélkül az SZDSZ országos tanácsának (ot) ülésén részt vevő párttagok az MTI-nek. Többen is azt mondták, hogy a pártelnök az egyik hozzászóló pontosító kérdésére válaszolva azt felelte az ülésteremben, hogy szombattól érvényes a lemondása, és júliusban új elnököt kell választani. (A párt alapszabálya értelmében 30 napon belül kell az új elnököt megválasztani.)
Az MTI információi szerint több felszólaló is kérte a pártelnököt, hogy ne mondjon le, mert ebben a helyzetben a felelősségvállalást "a rendezett átadás" jelentené. Fodor Gábor múlt hét vasárnap este az európai parlamenti választások eredményének ismeretében jelentette be, hogy hétfőn felajánlja lemondását a pártelnöki posztról. Az országos tanácsnak a párt ügyvivő testületének pénteki felkérése alapján most arról kellene döntenie, hogy mikor tartsanak küldöttgyűlést, amelyen megválasztják az új elnököt és az ügyvivő testület tagjait. Az ügyvivő testület pénteki ülésén a júliusi és a szeptemberi időpontok merültek fel, az utóbbit többen támogatták, de hivatalos döntés nem született.
Gusztos Péter azt nyilatkozta az MTI-nek, hogy az ülésen bejelentette, a párton belüli tisztújítás másnapján lemond frakcióvezető-helyettesi tisztségéről. Véleménye szerint ugyanis az országgyűlési képviselőcsoportban is új vezetést kell választani, és az új pártelnöknek lehetőséget kell adni arra, hogy ő jelölhesse ki a frakció új vezetőit.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06