Szinte minden megyéből érkezett már panasz
EP-választás: Voltak, akiket fenyegettek - húsz bejelentés kampánycsendsértésről Baranyában
Mintegy húsz, főként kampánycsendsértésre vonatkozó bejelentés érkezett a baranyai területi választási bizottsághoz vasárnap kora délutánig, ugyanennyi jött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei választási irodához is.
2009.06.07 16:45MTISomogy megyében tíz esetet jelentettek
Több mint tíz esetben jelentettek kampánycsendsértést Somogyban vasárnap kora délutánig - tájékoztatta a Somogy megyei területi választási iroda munkatársa az MTI-t az európai parlamenti (EP) választás napján.
A megye több részén azt kifogásolták, hogy telefonon, géppel lejátszott hangfelvételekkel ösztönzik a választókat - közölte Lehoczkiné Kercsó Erzsébet.
Hozzátette: eddig négy jelöltállító szervezet ellen panaszkodtak a választók. Elmondta, hogy a bejelentéseket a választási bizottságnak kell megvizsgálnia, ám a kampánycsendsértést nem elég telefonon jelezni, a kifogást írásban is be kell nyújtani.
Kampánycsendsértés Vas megyében
Többen is jelezték vasárnap a Vas megyei területi választási irodának, hogy egy jelölőszervezet automatikus telefonhívásokkal buzdítja a választópolgárokat arra: vegyenek részt az európai parlamenti (EP) szavazáson - tapasztalta az iroda helyiségében az MTI tudósítója.
A szavazás befolyásolását kifogásoló jelzések vasárnap 10 és 12 óra között ötpercenként érkeztek, s a választási iroda munkatársának közlése szerint arról szóltak: egy gépi hang részvételre buzdít, illetve arra kéri a választókat, hogy telefonjuk nyomógombjai segítségével tudassák, részt vettek-e már a szavazáson.
A választási irodához fordulókat arról tájékoztatták: a kampánycsendsértésről szóló bejelentést írásban kell eljuttatni a választási bizottsághoz, a bejelentő nevével és címével, valamint az esetleges bizonyítékokkal együtt.
Kádár György, a megyei területi választási bizottság elnöke az MTI-nek elmondta: eddig szabályos írásbeli bejelentés nem érkezett, így bár tudnak az állítólagos kampánycsendsértésekről, még nem tárgyaltak azokról.
Elbírált viszont a bizottság két korábbi, még nem a kampánycsend időszakára vonatkozó kifogást, amelyek az egyik párt logójával ellátott szórólapokra vonatkoztak.
Mindkét kifogásnak helyt adtak és megállapították, hogy a szórólap készítői megsértették a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét.
![]() | [3/4] | ![]() |
|
||
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla


Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


