Több járatnak módosult az útvonala
Megváltozott a BKV menetrendje!
Megváltozott a BKV összmenetrendje, paraméterkönyve: a mai nappal több járatnak módosult az útvonala vagy a menetrendje, de van olyan autóbusz is, amely megszűnt.
2009.06.06 09:20MTIA közlekedési társaság tájékoztatása szerint a 33A járatot összevonják a 33-as jelzésűvel. Az eddig csak hétvégén közlekedő 109-es buszok munkanapokon 19 órától is szállítanak utasokat Kőbánya-alsó vasútállomás és az óbudai Bogdáni út között, viszont a 9-es és a 206-os autóbusz munkanapokon este 7 óra után nem jár.
A 123-as autóbusz útvonala módosul: Soroksár felé a Szent László utcai megállóig változatlan útvonalon halad, majd három új megállót érint: a Mesgye utcát, az Újtelep utat és a Szentlőrinci úti lakótelep végállomást. Változik a 204-es útvonala is: a budakalászi Cora áruházzal kötött szerződés értelmében a járatok szombattól mindkét mindkét irányban megállnak a bevásárlóközpontnál.
A 225-ös autóbuszok eddigi rákospalotai, Székely Elek úti végállomása után új megállóhely létesül Mélyfúró utca néven. Az éjszakai 950-es autóbusz végállomása a Székely Elek utcai korábbi felszállóhely. Kispest, Határ út és Újpest-központ között a hétvégi zsúfoltság enyhítésére ezentúl 914A jelzéssel éjszakai busz közlekedik.
Az éjszakai 914-es járat végállomása Káposztásmegyer - Mogyoródi-patakhoz kerül át, a 23E jelzésű autóbuszok Timót utcai megállóhelye pedig mindkét irányban megszűnik. A BKV közlése szerint a paraméterkönyv változtatásával az a céljuk, hogy az utasok igényeihez alkalmazkodjon a közösségi közlekedési hálózat, több helyre jussanak el alacsonypadlós járművek, s újabb útirányokba lehessen átszállás nélkül eljutni.
Ezen felül a változásoktól a szolgáltatás színvonalának további javulását várják. A paraméterkönyv az idén még egyszer megváltozik, augusztus 22-én, akkor jelentősebb mértékben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06