8-12 hét alatt lesz kész a vakcina
Új vírus: Megvan az oltóanyaggyártáshoz szükséges vírustörzs
Magyarország hivatalosan megkapta az Egészségügyi Világszervezettől az új típusú influenza elleni oltóanyag előállítása alapjául szolgáló vírustörzset - közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter csütörtökön az MTI-vel.
2009.05.28 18:16MTIEbből a genetikailag módosított vírustörzsből állítja elő a vakcinát az Omninvest 8-12 hét alatt, így ősz elejére rendelkezésre áll majd a megfelelő mennyiségű oltóanyag - mondta el a tárcavezető.
A ma.hu korábban beszámolt arról, hogy a H1N1 vírus másik törzse, az új vírus szezonálisan megjelenő rokona azonban idén ellenállóvá vált a legtöbbet alkalmazott vírusölő gyógyszerrel, a Roche által gyártott Tamiflúval szemben.
A GlaxoSmithKline Relenza nevű szere viszont még hatékony a betegség legyőzésében. A CDC szakemberei szerint több szezonális influenzavírus okoz megbetegedéseket, mint ahogy azt májusra várták, ennek okai azonban nem ismeretesek. "Különösen az jelent nagy kockázatot, hogy az új vírus a szezonálisan megjelenő törzsekkel cirkulálva keveredéshez vezethet" - mondta Anne Schuchat, a CDC kutatója.
A vírusok keveredése azt jelentené, hogy a vírustörzsek genetikai állománya csere útján eggyé válna. Az influenzavírusok különösen hajlamosak erre, már több járvány is kialakult a genetikai keveredést követően. Az influenzavírusok mutálódnak is, vagyis hibákat "gyártanak" a reprodukció során. Az Egyesült Államokban idén fertőző szezonális influenza olyannyira ellenálló volt a Tamiflúval szemben, hogy a CDC azt javasolta: az idén egyáltalán ne is kezeljék a betegeket ezzel a gyógyszerrel.
A szakemberek megjegyezték, hogy a szezonális influenza baktériumokkal keveredve még súlyosabb betegségeket okozhat, de eddig egyik vizsgált esetben sem bukkantak ilyen jellegű keveredésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


