Három nap helyett már két óra alatt kimutathatja
Szenzáció! Egy magyar cégnek van H1N1-tesztje
Egy magyar cégnek van olyan technológiája, amellyel a mostani három nap helyett már két óra alatt kimutathatják a szervezetben az új influenzát okozó H1N1-es vírust - írja a Világgazdaság.
2009.05.20 08:51VilággazdaságKern József, a társaság vezetője a lapnak elmondta: ha megérkezik Magyarországra a betegség, rövid időn belül képesek lesznek annyi tesztanyagot gyártani, amely a magyar lakosság és még néhány Magyarország méretű állam ellátásához szükséges. Jakab Zsuzsanna, a stockholmi székhelyű Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) főigazgatója közölte: a határán vagyunk annak, hogy az Egészségügyi Világszervezet elrendelje a H1N1 elleni védekezés legfelső, hatodik riasztási fokozatát. Hozzátette, hogy a járvány vélhetően nem lesz olyan súlyos, mint az 1918-19-es spanyolnátha volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


