Az MDF halasztotta döntését
Nem döntöttek Katona, Hock és Pettkó kizárásáról
Nem döntöttek végül Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András pártból való kizárásáról az MDF országos választmányának vasárnap délutáni, több mint négy órás ülésén, a döntést a következő ülésre halasztották.
2009.05.17 21:03MTIA döntés elhalasztásáról a négy órás ülés után, este fél nyolc előtt Makay Zsolt választmányi elnök tájékoztatta az újságírókat a párt budapesti, Szilágyi Erzsébet fasori székháza előtt. A döntést, hogy a kizárás kérdését leveszik a napirendről, azzal indokolta, hogy az MDF országos választmánya mindent a kampány sikerének rendel alá, ezért a június 7-i EP-választásokig semmilyen, az MDF belügyeit érintő kérdéssel nem foglalkoznak.
Közölte, semmiről nem kívánnak nyilatkozni, ami nem a kampányról és az MDF sikereiről szól. Jelezte: a választmány következő ülése ezért az EP-választás után lesz. A választmányi elnök közlése szerint minden döntésüket kétharmados arányban hozták meg. Arra a kérdésre, hogy a három érintett képviselő tagja-e a pártnak, igenlően válaszolt, mint mondta, "MDF-tagok ők is".
Arra a felvetésre, hogy Herényi Károly volt frakcióvezető számíthat-e valamilyen szankcióra amiért szerdán azt jelentette be, hogy a három képviselőnek törölték a tagságát, azt mondta: semmilyen ilyen jellegű kérdés nincs napirenden. Az ülésről távozó Hock Zoltán két képviselőtársa nevében azt közölte: abban állapodtak meg a választmányon, hogy a következő ülésig nem nyilatkoznak a frakcióalakítás ügyéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


