Összeül az MDF Országos Választmánya
MDF: döntenek Hock, Katona és Pettkó törléséről
Összeül az MDF Országos Választmánya (OV) vasárnap délután három órakor; a választmányi tagok valószínűleg döntenek Katona Kálmán, Hock Zoltán és Pettkó András MDF-tagságának törléséről. Az MTI értesülését Katona Kálmán erősítette meg pénteken.
2009.05.15 13:49MTIKözölte: mindhárman, rajta kívül Hock Zoltán és Pettkó András is elmennek az ülésére, amelyen, mint mondta, nagy valószínűséggel a törlésükről fognak szavazni a választmányi tagok. Hozzátette, hogy a választmányi ülésen fel fog szólalni. Herényi Károly, az MDF politikusa szerdai közleményében azt írta: Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András törölték magukat az MDF soraiból, mert a választmány május 9-ei, csaknem kilencven százalékos többséggel hozott, egyértelmű kötelezése ellenére sem jelentek meg, vagy adtak pozitív nyilatkozatot a május 11-ei frakcióalakításról. Herényi Károly szerint ugyanis az alapszabály minden, a parlamentbe bejutott MDF-es képviselőt kötelez arra, hogy a párt frakciójának tagja legyen. Mindezek után, szerdán, Pettkó András az MTI-nek azt mondta: Hock Zoltánnal és Katona Kálmánnal készek voltak a frakció újjáalakításáról szóló tárgyalásra.
A volt MDF-es, most független képviselő közölte: továbbra is az MDF tagjának és országgyűlési képviselőjének tartja magát. Hock Zoltán szerdán azt mondta: teljesen szürreális és abszurd felvetésnek tartja azt, hogy Katona Kálmánnal és Pettkó Andrással együtt törölte volna magát az MDF-ből azzal, hogy nem mentek el a frakcióalakításra.
Hozzátette, az országos választmánynak a joga megállapítani, hogy fennállnak-e azok a körülmények, miszerint bárkit is ki kell zárni az MDF-ből, vagy törölni onnan. Az MTI birtokába került a vasárnapi választmányi ülés meghívója, amelyen első napirendi pontként szerepel "a 2009. május 9-i országos választmány frakcióalakítással összefüggő határozatának végrehajtásával kapcsolatos döntések meghozatala", azaz, mint Katona Kálmán mondta, ő, Hock Zoltán és Pettkó András törlése a pártból. Az MTI megkereste Makay Zsoltot, a választmány elnökét is, aki megerősítette a vasárnapi választmányi ülés tényét. Elmondta, hogy a napirendi pontok között szerepel az EP-kampány kérdése, a fővárosi parkolási botránnyal kapcsolatos MDF-es javaslatok megvitatása, valamint az országos választmány május 9-i, frakcióalakítással összefüggő határozatának végrehajtásával kapcsolatos döntések meghozatala.
Kapcsolódó írások:
- Herényi: az MDF lemondott a frakcióalakításról
- Belharcok? Nem akarnak MDF frakció tagok lenni?
- Az MSZP-MDF-SZDSZ koalíció máris megbukott
- MDF-választmány: megalakulhat "a párt technikai frakciója"
- Parkolási botrány! 11 milliárd forintnak lába kelt
- Hogyan? Akár egy héten belül újjáalakulhat az MDF-frakció!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06