Iskolai szegregáció hazánkban?
Mohácsi Viktória szerint négyszáz iskola illegálisan működik Magyarországon
Négyszáz iskola működik illegálisan Magyarországon, mivel ennyi helyen tömörítik egy intézménybe a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeket - mondta Mohácsi Viktória, az SZDSZ európai parlamenti (EP) képviselője Salgótarjánban hétfőn.
2009.05.11 18:13MTIEz annak ellenére van így, hogy az esélyegyenlőségi törvény tiltja az iskolai szegregációt, és 2003 szeptemberétől érvényben van a közoktatási törvény deszegregációs passzusa - tette hozzá sajtótájékoztatóján Mohácsi Viktória. Kiemelte, hogy az iskolai szegregációt Salgótarjánban sem sikerült rendezni. Az SZDSZ roma származású EP-képviselője úgy fogalmazott:
"Az, hogy illegálisan működik az önkormányzati fenntartású iskola Salgótarjánban, olyan tény, amit helyre kell hozni, ha nem megy politikai ráhatással, akkor jogi eszközökkel kell kicsikarni." Elmondta: Salgótarjánban roma szervezetek és a cigány önkormányzat vezetőivel kezdeményez együttműködést, hogy találkozósorozat eredményeként próbáljanak választ adni az antidiszkriminációs kérdésekre.
Véleménye szerint az ország több pontján már elindított perek is megalapozzák a jogbiztonságot, és mint közölte, 12 ügyben már elsőfokú elmarasztaló ítélet is született. Annak kapcsán, hogy a pereket civil szervezetek indították, azt mondta: "Az, hogy civil eszközökkel vívjuk-e ki a roma gyerekek gyermekjogait vagy politikai eszközökkel, teljesen mindegy az én értelmezésem szerint".
Arra a felvetésre, hogy az integráció kérdésében eltérő az oktatási szakemberek véleménye is, Mohácsi Viktória úgy reagált: "Ez nem vita kérdése, az APEH-nál sem kérdés, hogy befizetjük-e a személyi jövedelemadónkat, vagy sem. Ez a törvény, ezt mondta ki a közoktatási törvény, a törvényt be kell tartani."
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


