350 millióért tervezik a felújítást
A Főmterv Zrt. tervezi a Margit híd felújítását
A Főmterv Zrt. vezette konzorcium a becsült 395 millió forint helyett 350 millióért végezheti el a Margit híd felújításának tervezését, valamit a tervezői művezetést - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2009.04.25 09:45MTIA felújítandó hídszerkezet 930 méter hosszú, a felülete pedig 24 ezer négyzetméter. A tervezés két ütemben zajlik. Az elsőben el kell készíteni az ideiglenes forgalomtechnikai, az állványozási, az ideiglenes villamos forgalmi, valamint a az északi híd-fél felújítási terveit.
A második ütemben a déli híd-fél felújítási, a szárny-híd felújítási, a vágány zóna felújítási, valamint a végleges forgalomtechnikai terv elkészítése a feladat. Budapest Főváros Önkormányzata hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárást írt ki a felújítás tervezésére, valamint a tervezési művezetésre.
A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló Margit Híd Konzorcium lett a nyertes, a konzorciumot a Főmterv Zrt. vezeti. Az ajánlatkérő és a nyertes a szerződést április 3-án megkötötték.
A városháza korábbi tájékoztatása szerint júliusban kezdődik a híd felújítása. A mintegy 12 milliárd forintos beruházás felerészben EU-forrásból történik. Az uniós támogatási szerződéshez várhatóan a jövő héten járul hozzá a Fővárosi Közgyűlés, amely tavaly júniusban döntött a főváros 6 milliárd forintos önrészének biztosításáról.
A jövő év augusztusában tervezett ideiglenes forgalomba helyezésig a híd szerkezetét teljes körűen felújítják. A részleges műemléki helyreállítás keretében részben visszaállítják a második világháború előtti arculatát a hídnak. Egyebek közt kiszélesítik a hidat, kétirányú kerékpárút is létesül.
A rekonstrukció alatt folyamatos marad a hídon a villamosközlekedés, amit ideiglenes villamospályával biztosítanak majd. A felújított híd végleges forgalomba helyezését 2011 márciusára tervezik. A rekonstrukcióval összefüggő előmunkálatok a Szabadság híd közúti forgalmának május végi átadása után gyorsulhatnak fel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06