Az MSZP önkorlátozást kér a tehetősebbektől
Ki szorít nagyobbat? Javaslatak az arányos teherviselésre
A munkahelyek megőrzésére, a foglalkoztatás bővítésére, a válság negatív társadalmi hatásainak csökkentése, és az arányos teherviselésre tettek konkrét javaslatokat a szocialisták az MSZP-frakció csütörtök esti ülésén, amelyen részt vett Bajnai Gordon miniszterelnök is.
2009.04.17 07:34MTIMesterházy Attila frakcióvezető-helyettes az ülés után elmondta: az MSZP-frakció egyebek mellett az szorgalmazta, hogy ne csak a szegények viseljék a válságkezelés terheit, hanem "fizessenek a gazdagok" is.
A szocialisták az állami, önkormányzati cégek mellett a gazdasági élet szereplőtől önkorlátozást kérnek, és elvárják, hogy az adófizetők pénzéből "megsegített" cégeknél, bankoknál ne vegyenek ki osztalékot, ne legyen prémium, ne legyen nem a termelést segítő eszközfejlesztés - mondta Mesterházy Attila.
Hozzátette: önmérsékeletet várnak a független, de az adófizetők forintjaiból fenntartott intézmények vezetőitől is, közte a Magyar Nemzeti Bank elnökétől és Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének vezetőitől is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


