Nem volt vita a miniszterekről!

Ez már biztos! Kiss Péter kormánytag marad

Továbbra is a kormány tagja marad Kiss Péter, az MSZP alelnöke, kancelláriaminiszter. Ezt a politikus kedden erősítette meg az MSZP országos elnökségének ülése után újságíróknak.

2009.04.14 11:02MTI

Az MTI azon kérdésére, hogy nagy vita volt-e a Bajnai-kormány tagjairól az elnökség ülésén, Kiss Péter azt mondta: nem volt nagy vita, jóváhagyták a névsort. Arra a kérdésre, hogy miért fogadta el a társadalompolitikai koordinációért felelős tárca nélküli miniszteri posztot, az alelnök elmondta: támogatni akarja a kormány munkáját, s azt is, hogy a társadalmi igazságosság szempontjai nagyon erősen jelenjenek meg ebben a munkában. 

Ha a kormány programja egészében megismerhető lesz, s már nem csak a megszorító lépéseket lehet látni, akkor azt sokkal könnyebben meg lehet majd érteni - emelte ki.
 
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt reggel ismertette leendő kormányának névsorát az MSZP országos elnökségével, azután az SZDSZ-frakcióval ismerteti a listát, majd az MSZP-frakciót is tájékoztatja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.