Bajnai nem lesz "persona non grata"
Megértük: nem vonul ki automatikusan a Fidesz és a KDNP
Szinte biztos, hogy a Fidesz és a KDNP is felhagy a parlamenti kivonulással Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt.
2009.04.09 07:06Népszabadság OnlineA szokásos kivonulásról ugyan még nem született hivatalos döntés, de szinte biztos, hogy a Fidesz és a KDNP felhagy a parlamenti kivonulással, ha Bajnai Gordon lesz a miniszterelnök - írja a lap megbízható forrásra hivatkozva.
"Nem lehet automatikusan alkalmazni a kivonulást Bajnai Gordonnal szemben is, ez túlzás lenne", "nem Bajnai Gordon mondta az őszödi beszédet" - fogalmaztak fideszes politikusok a Népszabadságnak.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) politikusai pedig azt közölték: nyilvánvaló, hogy nem lesz kivonulás.
A Népszabadság úgy értesült: egyelőre nem döntött a Fidesz és a KDNP arról, hogy részt vesz-e kedden a konstruktív bizalmatlanságról szóló parlamenti szavazáson.
A lapnak Répássy Róbert frakcióigazgató azt mondta: erről a frakció kedden alakítja ki álláspontját.
Kapcsolódó írások:
- Szijjártó: Bajnai kormánya gyenge és illegitim lesz
- Bajnai két miniszterrel egyeztet szerdán - Draskovics már megérkezett
- Bajnai-csomag: leginkább a közszférát és a nyugdíjasokat sújtja a kiadáscsökkentés
- Daróczi búcsúzik: nem marad szóvivő a Bajnai-kabinetben
- Zavargásokat jósolnak! Bajnai nem sokáig lesz kormányfő?
- Nincs más választás! Kormányon a Fidesz is szerződést kötne az IMF-fel
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


