Érvényesüljön a rászorultsági elv!
Horn Gábor: módosítani kell a Bajnai-programon
Szociálpolitikai szempontból módosítani kell a Bajnai-programon - mondta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője szerdán reggel a Magyar Televízió Napkelte című műsorában
2009.04.08 08:43MTIHorn Gábor közölte: "a szociális ellehetetlenedés kezelése szempontjából" módosítani kell az eddig látott programon. Kérték Bajnai Gordont, hogy "a megszorító intézkedéscsomagba" lehetőségszerűen kerüljön be a rászorultság elvének következetes érvényesítése - mondta. Horn Gábor hozzátette: "ezt a vitát most nem az MSZP-vel kell lefolytatniuk szerencsére, hanem egy miniszterelnök-jelölttel".
Példaként említette a családi pótlék rendszerének megváltoztatását úgy - mint fogalmazott -, hogy "fent kevesebbet, lent meg többet" kapnának családok.
Az SZDSZ ügyvivője úgy látja, hogy a kérdésben egyetértés van közöttük Bajnai Gordonnal. Ha az MSZP el tud ebbe az irányba lépni, akkor akár fél éven belül lehet a legrosszabb helyzetben lévőknek segíteni - mondta. Újságírók kérdésre válaszolva közölte, nem tért vissza a bizalmuk az MSZP-t illetően, ha erről lenne szó, akkor koalícióra léptek volna a szocialista párttal. Bizalmuk abban van, hogy egy "Bajnai-féle szakértői kormány" a válságot jobban tudja kezelni, mint egy általuk ismeretlen programmal rendelkező, körülbelül fél évig fel állni nem tudó kormány - mondta Horn Gábor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


