Rostál a kormányfő-jelölt
Bajnai tovább egyezkedik! Kik maradnak miniszterek?
Hétfőn délelőtt az agrártárcától Gráf József és Gőgös Zoltán járt nála, délután pedig a környezetvédelmi minisztérium irányítóival és a tárca nélküli miniszterekkel egyeztetett.
2009.04.07 06:49MTIAz MTI úgy tudja, hogy Bajnai Gordonhoz kedden megy Szűcs Erika szociális miniszter, Veres János, a pénzügyi tárca irányítója és Kiss Péter kancelláriaminiszter.
A miniszterelnök-jelölési folyamatban korábban Bajnai Gordon egyértelművé tette a szocialisták számára, hogy több feltétele is van jelöltségének. Ezek közé tartozik, hogy a "válságkezelésben közvetlenül résztvevő" tárcák élére ő jelölhessen minisztert.
A távirati iroda információi szerint Bajnai Gordon szintén megkezdte az egyeztetést azokkal a szakemberekkel, akiket kormányzati szerepvállalásra akar felkérni. A miniszterelnök-jelölt az MSZP múlt csütörtöki frakcióülésén azt mondta: a miniszterek kinevezésénél az SZDSZ nem kaphat vétójogot, mint ahogy a fontos tárcák esetében a szocialista frakció sem.
"A személyi döntések nem tűnhetnek politikai mutyinak, hatalomtechnikai trükknek" - mondta Bajnai Gordon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


