Ülésezik a jelölőbizottság
Ha nem írják alá, Bajnai sem vállalja
Új elnökkel ülésezik ma az MSZP elnökjelölő bizottsága, amelynek eredetileg az egyedüli elnökjelölt, Lendvai Ildikó volt a vezetője. Az SZDSZ ügyvivői testülete a Bajnai-csomagról tárgyal.
2009.04.03 08:03MTIA párt vasárnapi kongresszusát hivatalosan összehívó választmány ülésén, Lendvai Ildikó elfogadta a jelölést, miután Kiss Péter, Mesterházy Attila és Szekeres Imre visszalépett. Javaslata szerint a kongresszus létrehozná és a következő tisztújításig működtetné a párt háromfős ügyvezetését, amelynek tagjai Lendvai Ildikó, Kiss Péter és Szekeres Imre lennének.
A ma ülésező jelölőbizottság hatásköre, hogy a tisztújító kongresszus elé terjessze azoknak a nevét, akik megkapták a kellő számú szavazatot a jelöltté váláshoz. Eddig Lendvai Ildikó töltötte be a jelölőbizottság elnöki tisztét; a pártelnökség csütörtökön Hiller Istvánt bízta meg a testület vezetésével. A válságkezelés költségvetési feltételei című politikai nyilatkozatot, amelynek aláírásához kötötte Bajnai Gordon, hogy elfogadja-e a miniszterelnök-jelöltséget, ma délután 2-ig kell leadniuk a szocialista képviselőcsoport tagjainak.
A képviselők a nyilatkozat aláírásával vállalják, hogy a benne foglalt intézkedéseket az országgyűlési szavazás során támogatják, és azokhoz módosító indítványt kizárólag a kormánnyal történt előzetes egyeztetés után nyújtanak be. Ugyanennek a dokumentumnak az aláírását várja a kormányfőjelölt az SZDSZ-től is, amelynek ügyvivői testülete ma tárgyal az intézkedéscsomagról.
A Bajnai-csomag támogatásáról a vasárnap ülésező országos tanács hoz döntést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


