Botrány
Fűrész Tünde: Kitöröltek a Kopp Mária Intézet történetéből
Fűrész Tünde szerint eltávolították a nevét és a hozzá kapcsolódó tartalmakat az általa nyolc éven át vezetett Kopp Mária Intézet nyilvános felületeiről - a korábbi elnök "kommunista tempónak" nevezte a történteket.
2026.09.20 16:26ma.huÉlesen bírálta korábbi intézményét Fűrész Tünde, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) volt elnöke.
Fűrész azt állítja, hogy a KINCS honlapjáról és közösségi felületeiről eltávolították a személyéhez kapcsolódó korábbi tartalmakat, így szerinte már annak sincs nyoma, hogy részt vett az intézet létrehozásában, majd nyolc éven keresztül vezette azt.
„Kitöröltek, eltávolítottak a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért minden nyilvános felületéről” – írta.
Fűrész Tünde nyolc év után, 2026 júniusában távozott a KINCS éléről. Korábbi intézeti kiadványokban még idén is ő szerepelt elnökként és felelős kiadóként.
A történtek ellen Kopp Mária lánya, Skrabski Fruzsina is tiltakozott. Szerinte méltatlan az intézet névadójához, ha eltüntetik a korábbi vezető tevékenységéhez kapcsolódó hiteles tartalmakat.
Fűrész ennél keményebben fogalmazott: „A múltat végképp eltörölni igazi kommunista tempóra vall és a gyávaság jele.”
A volt elnök egyúttal jelezte, hogy nem kíván meghátrálni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


