Rendszerváltás
Szabó Bence átadta adományát Iványi Gábor egyesületének
Szabó Bence, a nemzeti nyomozó iroda korábbi nyomozója átadta adományát az Iványi Gábor lelkész által vezetett Oltalom Karitatív Egyesületnek.
2026.07.25 14:45MTIMint ismeretes, Szabó Bence márciusban egy interjúban beszélt a magyar titkosszolgálatok Tisza Párt elleni akciójáról, "ezért kirúgták a rendőrségtől és eljárást indítottak ellene". Testvére gyűjtést szervezett a javára, az ezen összegyűlt mintegy 280 millió forint nagy részét Szabó Bence alapítványoknak, mások mellett az Oltalom Karitatív Egyesületnek ajánlotta fel.
A csütörtökön átvett adományt az egyesület az Oltalom Kórház fogorvosi rendelőjének korszerűsítésére és a hajléktalanokat ellátó fogászati szakrendelés újraindítására fordítja - közölték.
Szabó Bence gyanúsítotti státuszát május elején az ügyben megszüntették, Pósfai Gábor belügyminiszter pedig május közepén bejelentette, hogy az ezredes a Belügyminisztériumban fog dolgozni, feladata a miniszteri kabineten belül az állomány, a rendvédelmi dolgozók véleményének megjelenítése lesz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Munkaszüneti nappá tenné december 24-ét a TISZA - már idén bevezetnék
- 8:23 Vizsgálatot kérnek Rogán Antal feleségének szülőfalujában egy kastély megvásárlása miatt
- 6:21 Sok halottja van a Japánra lecsapó tájfunnak, több embert még keresnek
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 20:09 Orbán Balázs lemondott parlamenti mandátumáról
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


