Rendszerváltás
Letartóztattak egy vesztegetéssel vádolt földhivatali ügyintézőt
A gyanúsítottak nem tettek vallomást és panasszal éltek a gyanúsítás ellen.
2026.07.02 10:32MTILetartóztatta a Szegedi Járásbíróság az ügyészség javaslatára egy közép-magyarországi kormányhivatal földhivatali ügyintézőjét, akit 48 rendbeli, kötelességszegéssel, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásával, valamint 54 rendbeli, hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítással gyanúsít a hatóság - tájékoztatta a Központi Nyomozó Főügyészség.
A megalapozott gyanú szerint a kormánytisztviselő több mint 7 éven keresztül jogosulatlanul, a szükséges okiratok és hatósági eljárás nélkül valótlan adatokat vitt fel, illetve törölt a közhiteles ingatlan-nyilvántartás térképi adatbázisában - tartalmazza a közlemény.
A gyanúsított ezzel rendszeres haszonszerzésre törekedett, az általa törvénysértően végzett adatmódosításokért cserébe az érintett ingatlanok érdekeltjeitől jogtalan előnyt fogadott el. A módosítások miatt az ingatlanok tulajdoni lapja és a térképi adatbázis között eltérés keletkezett - tették hozzá.
Azt írták, hogy a hivatali vesztegetés elfogadása bűntett súlyosabban minősülő esete és más bűncselekmények miatt indított büntetőeljárásban a nyomozó ügyészek három embert hallgattak ki gyanúsítottként, emellett a Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség június 23-án több helyszínen, a kormánytisztviselőnél és további két, ingatlanközvetítőként dolgozó embernél kutatást hajtott végre, amelyek során elektronikai eszközöket, dokumentumokat, valamint készpénzt foglaltak le.
Az egyik ingatlanközvetítőt azért hallgatták ki, mert saját tulajdonú ingatlanja ügyében vesztegette meg a kormánytisztviselőt, míg a másik ingatlanközvetítő közreműködött abban, hogy a földhivatali ügyintéző egy harmadik személy érdekében pénzért önkényesen változtassa meg a nyilvántartást.
A gyanúsítottak nem tettek vallomást és panasszal éltek a gyanúsítás ellen. A kormánytisztviselő fellebbezést jelentett be a letartóztatásáról meghozott döntés ellen, a másik két gyanúsított szabadlábon védekezik - olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:51 Nem tér vissza a hőség július első hétvégéjén
- 22:45 Horváth András a két közmédiacég átmeneti vezetője
- 20:42 Meghosszabbították az óbudai korrupciós ügy három gyanúsítottjának letartóztatását
- 18:39 Magyar Péter: újra megyéknek neveznék a vármegyéket
- 16:36 Hőség: nagyon erős UV-B sugárzás várható pénteken országszerte
- 14:35 Forgalommal szemben közlekedett egy autós az M6-os autópályán
- 12:33 Tarr Zoltán: a médiának szabadnak kell lennie
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


