Belpolitika
Újraválasztották Adorján Bélát a Jobbik elnökének
A párt alelnökei Baucsek Rajmund, Gyüre Csaba, Révi Attila és Kesztyüs Attila lettek.
2026.06.14 12:54MTIA Jobbik Magyarországért Mozgalom Adorján Bélát választotta meg újra elnökévé a következő két évre – közölte a párt szombaton közleményben az MTI-vel.
A párt alelnökei Baucsek Rajmund, Gyüre Csaba, Révi Attila és Kesztyüs Attila lettek – tették hozzá.
A közlemény szerint Adorján Béla beszédében elmondta, hogy az elmúlt két év eredményei – hogy az ország minden részében ott van a Jobbik; hogy 104 választókerületben tudott jelöltet állítani; továbbá hogy aktivisták és tagok tértek vissza a párthoz - bizonyították, hogy az irány, amelyet a most leköszönő elnökség kitűzött, helyes volt.
A Jobbik a továbbiakban is határozottan nemzeti, szuverenista mozgalomként lesz jelen a közéletben a magyar emberek képviseletében - szögezték le a közleményben.
A Jobbik pártként 2003-ban jelent meg a politikai térben, amikor létrehozása után négy évvel párttá alakult a Jobboldali Ifjúsági Közösség (Jobbik). Először a 2006-os választásokon indultak, a Magyar Igazság és Élet Pártjával (MIÉP) közösen, és a voksok 2,2 százalékát szerezték meg. Négy évvel később önállóan, a szavazatok 16 és fél százalékával jutottak az Országgyűlésbe, majd 2014-ben és 2018-ban is 20 százalék körüli listás eredményt értek el.
Négy éve az ellenzéki pártszövetség tagjaként mérettették meg magukat; 10 helyet szereztek a 199 tagú törvényhozásban. Tavaly az európai parlamenti választáson a szavazók egy százaléka támogatta a Jobbikot, amelynek idén, az országgyűlési választáson már országos listát sem sikerült állítani elegendő egyéni jelölt hiányában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:42 Őrizetbe vették Susan Sarandont a Netanjahu elleni New York-i tüntetésen
- 18:39 Nyomozás indult Orbán János Dénes százmilliós kifizetései miatt
- 16:17 Matrac és szeméthegy az út közepén - rendet követelnek a nagytétényi iparterületen
- 14:41 Már a hókotrókat is bevetették a Transzfogarasi úton - videó
- 12:40 Elaludt otthon, az albérletben maradt a drog és több mint 6 millió forint
- 10:19 Beköltözött egy csizmába a pele - tavaszig maradhat a különös albérlő
- 8:14 2045-re milliószorosára nőhet az emberi intelligencia egy neves jövőkutató szerint
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


