Rendszerváltás
Magyar Péter: Kínos! 400 fő versus rendszerváltást akaró milliók
Pozícióféltés versus a magyar nemzet egysége. Tessék választani!
2026.06.07 20:52MTIKínos! 400 fő versus rendszerváltást akaró milliók - közölte Magyar Péter miniszterelnök az általa lemondásra felszólított állami intézményi vezetők melletti, a Sándor-palotánál tartott vasárnap délutáni szimpátiatüntetés kapcsán az MTI-vel.
"Megígértük, hogy egyesítjük a nemzetet. Jó úton haladunk. Ma már csak 400 embert tudott mozgósítani a Fidesz gyűlöletpropagandája" - tette hozzá a kormányfő a közleményben, amelyet a Facebook-oldalán is közzétett.
Úgy fogalmazott: "magyarok milliói a rendszerváltás mellett versus 400 fő nézelődő turistákkal együtt a maffia bábjai mellett".
Magyar Péter a köztársasági elnököt megszólítva azt írta: "Ön is tudja, hogy vége van. Még mindig nem késő távozni."
"Talán emlékszik arra, amikor legutóbb decemberben a Sándor-palotánál demonstráltunk több ezer magára hagyott gyermek tönkretétele miatt. Akkor a hidegben százezer honfitársunk volt kint velünk, követelve, hogy védje meg a gyerekeket és kérjen elnézést az áldozatoktól. Én ezt már megtettem a magyar kormány nevében, ön továbbra is adós. Ezzel is." - közölte a miniszterelnök.
Pozícióféltés versus a magyar nemzet egysége. Tessék választani! - tette hozzá Magyar Péter.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:45 Szabó Bence átadta adományát Iványi Gábor egyesületének
- 12:44 Elindul a közmédia megújulásáról szóló szakmai egyeztetés
- 10:43 A szociális tárca mobil teamekkel és krízisközpontokkal segítené a közterületi problémák kezelését
- 8:42 Amnesty International Magyarország: a Tiszának szakítania kellene az egypárti alkotmánybíró-jelöléssel és -választással
- 6:41 Tudományos testületet hoznak létre a jégkármérséklő rendszer vizsgálatára, felmérik a gazdák véleményét
- 22:40 Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről
- 20:39 Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


