Ipari katasztrófa
Tiszaújvárosi robbanás - Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt
Robbanás történ a Mol tiszaújvárosi üzemében. Egy ember életét vesztette, több súlyos sérült van.
2026.05.22 14:49MTIA Mol tiszaújvárosi üzemében üzemi baleset történt, külső beavatkozásnak nem látták nyomát - hangsúlyozta a Mol elnök-vezérigazgatója péntek délután a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Hernádi Zsolt elmondta, az üzemegység nem állt működés alatt, karbantartó tevékenység folyt benne élettartamhosszabbítás érdekében. Információik alapján egy csővezetékben szénhidrogén robbant be - tette hozzá.
Elmondta azt is, hogy az esetet a hatóságok mellett a Mol a kormány szakértőivel együtt is ki fogja vizsgálni.
A vezérigazgató ismertette: a tüzet a létesítményi tűzoltóság kezdte el oltani, majd megérkeztek a vármegyei szerkocsik és egy mozgó laboratórium is.
Mint mondta, a helyszínen a hatóságok azonnal elkezdték vizsgálni, hogy került-e káros anyag a levegőbe vagy veszélyben van-e a lakosság. A vizsgálatok alapján nem került ki olyan mennyiségű káros anyag a levegőbe, ami bármilyen formában veszélyeztetné a telephelyen tartózkodókat vagy a városban élőket.
A protokoll szerinti első intézkedésként elkezdték kimenteni az érintett területen lévő embereket, a sérülteknek pedig azonnali ellátást biztosítottak. A robbanás után már 3 percen belül megkezdték a balesetben érintettek ellátását - mondta.
Hernádi Zsolt elmondta, hogy megtörtént az egység azonnali vészleállítása is, illetve megkezdték a gázok kifáklyázását. A vezérigazgató a Mol-csoport egésze nevében őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak, akiket biztosított arról, hogy a vállalatcsoport egyéni támogatással segíti a családot.
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter közölte, hogy a történteknek nincs hatása az ország üzemanyagellátására, és az üzem tevékenységét "folyamatszerűen" lehet majd visszaállítani.
Kiemelte továbbá, hogy az esetet alaposan ki kell vizsgálni, hogy tanulni lehessen belőle, és a jövőben az ilyen balesetek elkerülhetők legyenek.
Megerősítette, hogy a segítség időben érkezett meg a baleset helyszínére, a hatóságok pedig elvégezték a szükséges méréseket, elkezdték a mentést légi- és közúton is.
Hangsúlyozta, hogy hasonló balesetek nem fordulhatnak elő Magyarországon és azzal tartoznak mindenkinek, hogy nagyon alaposan kivizsgálják a szerencsétlenséget.
Nyomatékosította, hogy a vizsgálatban a minisztérium képviselői is részt fognak venni, hogy a vállalatcsoporttal közösen tudjanak tanulni a balesetből.
Szerinte nagyon fontos, hogy ilyen esetekben a lehető legmélyebben és legintenzívebben kell lefolytatni a vizsgálatokat. Kiemelte, hogy a kivizsgálásról részletesen tájékoztatni fogják a lakosságot és minden olyan tanulságot leszűrnek belőle, ami megelőzheti a hasonló szerencsétlenségeket.
Kapitány István a sajtótájékoztatón részvétét fejezte ki az elhunyt hozzátartozóinak és biztosította őket arról, hogy a magyar kormány minden támogatást meg fog adni a tragédia átvészeléséhez.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:20 Gigarazzia Kaliforniában: több mint 300 gyermekmolesztálással gyanúsított személyt fogtak el
- 6:11 Lángba borult a Starship: hatalmas robbanással ért véget a SpaceX újabb tesztrepülése - videók
- 22:04 Hegedűs Zsolt: még ebben a hónapban lesz új vezetője a vérellátónak
- 20:57 Vizsgálatot rendelt el Lannert Judit a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. nyomdai keretmegállapodása ügyében
- 18:00 Róna Péter: Novák Katalin tartozik a nemzetnek a kegyelmi ügy feltárásával
- 16:52 Tiszaújvárosi robbanás - Hegedűs Zsolt: két sérültet hazaengedtek a miskolci kórházból
- 14:49 Tiszaújvárosi robbanás - Hernádi Zsolt: üzemi baleset történt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


