Siker
Lemondott az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgatója
Lemondott az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) főigazgatója. Révész János ezt a szervezet honlapján jelentette be csütörtökön. A főigazgató május 8-ával nyújtotta be lemondását, munkaviszonya június végén szűnik meg.
2026.05.07 18:52MTILemondásával kapcsolatban Révész János azt írta: mivel a hatályos jogi környezetben az országos kórház-főigazgatót az ágazatért felelős miniszter javaslatára a miniszterelnök nevezi ki, és május 9-ét követően mind a miniszter, mind a miniszterelnök személye változni fog, úgy gondolja etikusnak és támogatónak, ha lehetővé teszi, hogy az ágazat új vezetése az általa legalkalmasabbnak ítélt vezetőt bízza meg mihamarabb feladatának ellátásával.
A főigazgató kiemelte: az elmúlt közel 30 hónapban munkájuk kereteit az államigazgatás felsővezetése határozta meg. Feladataikat ezen kereteket mindvégig feszegetve, az orvosi hivatás etikai szabályainak megfelelően, a betegek és az ágazat érdekeit szem előtt tartva végezték.
Révész János a kollégáinak, munkatársainak és együttműködő partnereinek címzett leköszönő levelében megköszönte a támogatást és a közös munka lehetőségét.
Levelében azt írta, a következő kormányzati ciklusban az egészségügyi ágazat tizenhat év után ismét miniszteri szinten képviselteti magát, "ez nemcsak az állampolgárok, betegek, hanem az egészségügyi ágazat valamennyi (egészségügyi és nem egészségügyi) munkatársa számára régóta várt, történelmi jelentőségű lehetőség". A betegellátás ügye erős politikai támogatottságot kap, a "lehetőségkörnyezet" bővül, ez az új keretrendszer - reményei szerint - a valódi strukturális reformok és fejlődés irányába tud hatni - fűzte hozzá.
Főigazgatói feladatait Révész János 2024. január 1-jétől látta el.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:47 Pénzbüntetést kapott bolti csalás miatt egy polgármester
- 14:08 Meteorológia: hivatalossá vált az abszolút hőmérsékleti rekord
- 12:07 Feloldják a kormány Facebook-oldalán a korábbi felhasználói letiltásokat
- 10:10 Felborult egy sertéseket szállító kamion a 66-os főúton, Szentbalázs közelében
- 10:05 Ballonos vízadagolókat és ásványvizet adományozott két cég a Heim Pál Gyermekkórháznak
- 8:04 Már csak mobiltelefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Budapesten
- 6:58 Tótth Árpádot nevezték ki országos kórház-főigazgatónak
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


