Elismerés
Az Oxfordi Egyetem díszdoktori címét kapja meg Karikó Katalin
Az amerikai, ázsiai és európai díszdoktori címek között Karikó Katalin életében az első kitüntetés az alma materéé.
2026.04.27 14:04MTIAz első magyar Nobel-díjas tudós nőt, Karikó Katalint júniusban Oxfordban, májusban két amerikai egyetemen avatják díszdoktorrá – tájékoztatta a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.
A közlemény szerint Karikó Katalin, az SZTE professzora az Oxfordi Egyetem június 24-i rendezvényén az idén díszdoktori címmel kitüntetett hét tudós egyikeként veheti majd át az elismerést.
Idézik a brit egyetem a díj odaítéléséről szóló közleményében Karikó Katalinról szóló méltatást, mely szerint a biokémikus az RNS-immunogenitással kapcsolatos munkája alapozta meg a COVID-19 vakcinákban alkalmazott mRNS technológiát, és átalakította a vakcinák és a fehérjepótló terápiák kilátásait.
Az Egyesült Államok első kutatóegyeteme, a Johns Hopkins University alapítása 150. évfordulójára készülve az ünnepségsorozat egyik díszvendégének hívta Karikó Katalint, akinek május 21-én díszdoktori kitüntetést adnak át.
Az 1891-ben Philadelphiában alapított Drexel University orvosi kara május 14-i diplomaosztó ünnepségére meghívta és motiváló beszédre kérte fel Karikó Katalint. A felsőoktatási intézmény is díszdoktorai közé választja a Nobel-díjas kutatót.
Az amerikai, ázsiai és európai díszdoktori címek között Karikó Katalin életében az első kitüntetés az alma materéé. 2021. szeptember 4-én, a Szegedi Tudományegyetemen tartott országos tanévnyitó ünnepség részeként tartották a ceremóniát, amelyen Karikó Katalin megkapta az SZTE Doctor Honoris Causa kitüntető címet. Azóta eltelt öt év, s 2026 júniusában, Oxfordban a 23. díszdoktori talárját öltheti magára az SZTE professzora, korunk egyik legbefolyásosabb természettudósa – áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


