Ellátás
Adományokkal próbálják megmenteni a százhalombattai egynapos sebészetet
A százhalombattai egynapos sebészet működtetői szerint nem kötelező befizetésekről van szó, hanem önkéntes adományokról, amelyekkel a jelentős finanszírozási hiányt próbálják pótolni.
2026.03.05 16:09ma.huAz egynapos sebészet fenntartásához önkéntes adományokat gyűjt a Százhalombattai Egészségügyi Közalapítvány, hangsúlyozva, hogy a betegek részéről felajánlott támogatás nem feltétele az ellátásnak. Dr. Berzéki Ferenc főigazgató szerint a kezdeményezés célja kizárólag az, hogy pótolják az állami finanszírozás és a tényleges működési költségek közötti jelentős különbséget - írta a Hírtükör.hu.
A szakember rámutatott: az egynapos sebészet működtetése alapvetően állami feladat lenne, ám Százhalombattán az önkormányzat önként vállalta a szolgáltatás biztosítását a helyi és a környékbeli lakosok számára. Az utóbbi években azonban drasztikusan megemelkedtek az energia-, gyógyszer- és műtéti eszközköltségek.
Példaként említette, hogy egy sérvműtéthez szükséges háló ára a járvány előtti időszakhoz képest több mint négyszeresére emelkedett, miközben a központi finanszírozás mindössze 6 százalékkal nőtt. Emiatt az intézmény működése jelenleg évente mintegy 70 millió forintos veszteséget termel.
A közalapítvány ezért a hiány pótlására különböző forrásokból – önkormányzattól, vállalkozásoktól és betegektől – is fogad adományokat. A főigazgató hangsúlyozta, hogy minden támogatás önkéntes, az ellátástól független, és a felajánlott összegekről hivatalos bizonylatot állítanak ki.
A százhalombattai intézmény az ország számos pontjáról fogad betegeket, mivel a várólisták rövidebbek, mint sok más kórházban. Ha azonban a finanszírozási gondok miatt megszűnne az egynapos sebészet, a helyieknek és a környékbelieknek akár az ország másik felébe kellene utazniuk egy-egy műtétért.
Dr. Berzéki Ferenc elmondta, az alapítvány a kormányzathoz is fordult segítségért, de egyelőre nem született átfogó megoldás. A minisztérium azt javasolta, hogy az intézmény alakuljon át költségvetési szervvé, ami a dolgozók közalkalmazotti státuszba kerülését jelentené.
A főigazgató szerint ez komoly kockázatokat hordozna, mert sok szakorvos éppen az alapítványi működés kiszámíthatóbb feltételei miatt dolgozik az intézményben. Ha ezek megszűnnének, több orvos távozhatna, ami végső soron a szakrendelések és az egynapos sebészet működését is veszélybe sodorhatná.
A városvezetés ezért azt hangsúlyozza, hogy továbbra is azon dolgoznak: a százhalombattai és környékbeli lakosok számára elérhető maradjon a magas színvonalú egészségügyi ellátás.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


