Tragédia
Négyre emelkedett a budakeszi tűz halálos áldozatainak száma
A rendőrség szakértők bevonásával közveszély okozása miatt büntetőeljárás keretében vizsgálja a körülményeket.
2026.02.13 20:13MTINégyre emelkedett a budakeszi panziótűz halálos áldozatainak száma, az egyik életveszélyes sérült a kórházban életét vesztette - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Facebook-oldalán pénteken.
Azt írták: hajnalban egy budakeszi panzióban ismeretlen okból tűz ütött ki, amely hamar lángra gyújtotta az épület tetőszerkezetét. Az elsődleges adatok szerint tizenöten könnyen, hárman súlyosan sérültek meg. Hárman jelenleg is életveszélyes állapotban vannak, négy ember pedig elhunyt.
Közölték: a rendőrség szakértők bevonásával közveszély okozása miatt büntetőeljárás keretében vizsgálja a körülményeket.
Győri Ottilia, Budakeszi polgármestere a Facebook-oldalán azt írta, hogy a tűz miatt fedél nélkül maradtak számára megnyitotta a polgármesteri hivatal épületét, a befogadottak számára melegedőt, reggelit biztosítottak. Hozzátette: megkezdték a tűzben megsemmisült okmányok azonnali pótlását.
A polgármester, megköszönve az eddigi lakossági felajánlásokat, azt írta: a további adományokat - elsősorban női és férfi ruhákat - a budakeszi Híd családsegítőbe várják.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


