Erőszak
BM: a gyermekvédelmi hatóságok és a szakemberek teszik a dolgukat
A volt igazgató már "rács mögött van", és minden cinkos felelősségre lesz vonva.
2025.12.13 18:21MTIA Belügyminisztérium közleményében tudatta, hogy az Országos Gyermekvédelmi Szolgálat Meghallgató és Terápiás Központjait a kormány hozta létre a bántalmazott, különösen a szexuálisan bántalmazott gyermekek védelmére, segítségére.
"A hatóság tapasztalatait, jelzéseit folyamatosan beépítjük a gyermekvédelmi rendszerbe, a törvényalkotásba" - tették hozzá, jelezve: a dokumentumot 2022-ben megküldték a szakszolgálatok vezetőinek, hogy munkájukat segítse.
A 2018 óta bevezetett bántalmazáskivizsgálási módszertan szigorú és egyértelmű eljárást ír elő minden intézmény részére. Ez alapján 3428 feljelentést tettek gyermekbántalmazási gyanú miatt gyermekvédelmi intézmények - ismertették.
A minisztérium kiemelte, amint bármely gyermekvédelmi intézményben felmerül a gyanú, a hatóságok eljárnak. Ennek is az eredménye, hogy a börtönben lévő pedofilok száma 81-ről 700 fölé emelkedett.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy az Orbán-kormány alkotta meg Európa egyik legszigorúbb Büntető törvénykönyvét, valamint a gyermekvédelmi és pedofilellenes törvényeket.
"A Szőlő utcai javítóintézetről pedig a tények: az ügyet a hatóságok feltárják. A nyomozás zajlik, letartóztatások és kihallgatások történnek" - írta a minisztérium, hozzátéve: a volt igazgató már "rács mögött van", és minden cinkos felelősségre lesz vonva.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


