Cirkusz

Tisztázta az MNB Magyar Pétert

Magyar Péter leszögezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank kimondta, hogy sem bennfentes kereskedelmet, sem piacbefolyásolást nem követtem el.

2025.11.25 14:16MTI

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kimondta, hogy a Tisza Párt elnöke sem bennfentes kereskedelmet, sem piacbefolyásolást nem követett el - ezt Magyar Péter, a párt elnöke közölte kedden az MTI-vel, közleményéhez mellékelve az MNB megszüntető végzését.

Magyar Péter azt írta: az MNB hétfőn, intézkedés alkalmazása nélkül, megszüntette a bennfentes kereskedelem és tiltott piaci manipuláció miatt ellene indított mindkét eljárást. Az egyiket jogsértés hiányában, a másikat azért, mert hónapokig nem volt képes felderíteni a tényállást.

Úgy fogalmazott: "ismét kiderült, hogy Orbán Viktor, valamint a fideszes bűntársai és propagandistái hónapokig hazudoztak a magyar embereknek, és minden alap nélkül vádoltak bűncselekmények elkövetésével".

Az is kiderült - tette hozzá -, hogy Varga Mihály jegybankelnökként nem hajlandó behódolni Orbán Viktor maffiafőnöknek.

Most már csak a Nemzeti Bankból ellopott 650 milliárd forintot kellene megtalálni - jegyezte meg.

A Tisza Párt elnöke közleményében felkéri Varga Mihályt, hogy "a Tisza-kormány megalakulásáig is mindent tegyen meg a hatóságokkal együttműködve, hogy a Nemzeti Bank fideszes kirablói mielőbb rács mögé kerüljenek és a lopott szajré lefoglalásra kerüljön".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.