Demonstráció
Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
Ismét tüntettek a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő felhívására Budapesten kedden.
2025.05.07 22:39MTIHadházy Ákos ezúttal a Ferenciek terén tartott demonstráción hangsúlyozta: itt olyan emberek vannak, akik szabad országban akarnak élni, és ezért tenni is akarnak.
Nincs olyan hatalom, amelyre ne lehetne nyomást gyakorolni, minden hatalommal szemben lehet eredményt elérni - fogalmazott a politikus.
Úgy vélte, a gyülekezési törvény módosítása nem a Pride, hanem a majdani választási csalások és az ellenzéki politikusok elvitele miatt sorra kerülő tüntetések betiltása miatt történt.
A törvénymódosítás visszavonásáért kezdődött tüntetések akkor lennének igazán sikeresek, ha a jogszabályt már visszavonták volna - mondta. Hozzátette, a demonstrálók létszámával akkor lenne igazán elégedett, ha sok ezren lennének, de voltak már többen, és tudja, lesznek még többen, jelezte egyúttal, hogy a jövő héten is tüntetni fognak.
Az, hogy egyelőre ennyien vannak, azt jelenti, "nagyszerű szakértők" és politikusok meggyőzték az emberek többségét, hogy e hatalommal szemben nem lehet eredményt elérni, nem lehet olyan nyomást gyakorolni, hogy visszavonjon egy elfogadhatatlan törvényt.
Hadházy Ákos megjegyezte, a kormány nem számított arra, hogy sorozatosan több ezren is eljönnek, kiemelte, volt, hogy 10 ezren demonstráltak az Erzsébet hídon.
Nem tudja biztosan állítani, hogy elérik a kívánt eredményt, de mindent meg fognak tenni érte - hangoztatta.
A politikus azt mondta, hogy a kormány 80 milliárd forintot akar fizetni a kutatóhálózat akadémikusok szerint 130 milliárd forintot érő ingatlanaiért, és azzal zsarolja az akadémikusokat, hogy nem kapnak fizetésemelést, ha a folytatják a pereskedést az ingatlanok ügyében vagy a pert megnyerik.
Ezért a demonstráció végén arra kérte a tüntetőket, az akadémikusok iránti szolidaritásból sétáljanak át az MTA épülete elé.
A résztvevők az Erzsébet hídon keresztül átmentek Budára, majd a Lánchídon át visszatértek Pestre, és az MTA székháza elé vonultak, ahol este fél 8 körül fejeződött be a tüntetés.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon azt közölte, hogy a gyűlés résztvevőinek egy része 18 órakor jogellenesen az Erzsébet híd úttestjére vonult és mintegy 20 percen keresztül akadályozta a forgalmat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06