EU
Orbán Viktor: Budapesten lesz a nyugati világ csúcstalálkozója
Elmondása szerint a csúcstalálkozón ezzel a két dologgal kell foglalkozni.
2024.11.03 11:01MTIBudapesten lesz jövő héten a nyugati világ csúcstalálkozója, 45-47 állam- és kormányfő érkezik a magyar fővárosba - közölte Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Egy héttel ezelőtt a keleti világnak volt egy csúcstalálkozója Kazanyban, ahol a BRICS-nek nevezett országok (Kína, Oroszország, India, Brazília, Dél-Afrika) gyűltek össze, kibővülve további államokkal. Összejöttek a keletiek, és eldöntötték, hogy mit csinálnak, jövő héten Magyarországon pedig összejönnek a nyugatiak - szólt az EPC-csúcsról.
Kiemelte: ez lesz Magyarország történetének legnagyobb diplomáciai eseménye, melyre nemcsak az uniós vezetők, például a németek, franciák, hollandok érkeznek, hanem itt lesznek az unión kívüliek, azaz az angolok, a törökök, a kaukázusiak meg az észak- és nyugat-balkániak is.
Elmondása szerint a csúcstalálkozón két dologgal kell foglalkozni: két nappal korábban megtörténik az amerikai elnökválasztás, meg kell továbbá fordítani a hanyatlóban lévő európai versenyképességet.
Budapestre várják Mario Draghi volt olasz miniszterelnököt, az Európai Központi Bank korábbi elnökét is, aki nemrég nagy tanulmányt írt az EU versenyképességéről - mondta el Orbán Viktor.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 Fico - Az uniós vétójog eltörlése a közösség végét és háborús veszélyt is jelenthet
- 18:49 Romániában több mint ötszáz embert menekítettek ki a megáradt folyók útjából
- 16:42 Mexikói bevándorlót tartóztattak le Trump meggyilkolásával való fenyegetés miatt
- 14:39 Kína elítéli az Egyesült Államokban tanuló kínai diákok vízumának visszavonását
- 12:38 Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
- 10:37 Orbán Viktor: a brüsszeli tervek gazdaságilag lenulláznák Magyarországot
- 8:36 Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06