Illegális bevándorlás
Bakondi György: az EU súlyos belbiztonsági helyzetet idéz elő a migránsok beengedésével
Mindez társadalmi, politikai, kulturális és vallási hatásokkal is jár.
2024.08.02 19:57MTIPolitikai és ideológiai megfontolásból az Európai Unió a Soros-terv alapján változatlanul be akar engedni évi egymillió illegális bevándorlót, ami súlyos belbiztonsági helyzetet idéz elő a kontinensen - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a TV2 Mokka című műsorában péntek reggel.
Bakondi György azt mondta, az elhatározás emellett társadalmi, politikai, kulturális és vallási hatásokkal is jár.
Emlékeztetett: a Németországba érkezett illegális bevándorlók három év után már állampolgárságot kapnak, szavazati joggal együtt. El lehet képzelni, hogy az újonnan bevándorolt muszlim tömegek nem a konzervatív, keresztény pártokra fognak szavazni - mondta a főtanácsadó.
Bakondi György szerint az Európai Egyesült Államok létrehozása és a nemzeti keretek fellazítása olyan politikai és ideológiai cél, amelynek megvalósításához fontos eszköz az illegális bevándorlás. Úgy fogalmazott: Magyarországnak történelmi küldetése van abban, hogy oltalmazza a magyar embereket és az EU-t saját elképzeléseinek súlyos következményeitől.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója hangsúlyozta, határőrizet és kerítés nélkül évente 4-600 ezer illegális bevándorló haladna át Magyarországon, hozzátéve, ez a közbiztonságot, közrendet és a magyarok biztonságérzetét alapjaiban rendítette volna meg.
A kormány elkötelezett a magyar emberek érdekeinek védelme és a belső biztonság megőrzése mellett - jelentette ki a belbiztonsági főtanácsadó.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:22 Sziget - Éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
- 14:21 Perui drogkereskedőt fogtak el egy nógrádi fesztiválon
- 12:25 Zsigó Róbert: elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
- 8:26 Vihar - OKF: zajlik a károk felszámolása országszerte
- 6:19 Állatkínzásért jogerősen két év börtönre ítélték a csöngei osztrák állatszaporítót
- 22:17 Elfogultság miatt meg kell ismételni az elsőfokú eljárást a a Hableány balesete ügyében
- 20:16 MSZP: a társadalom negyven százaléka a létminimum alatt él
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06