Jól jött a magas euró árfolyam?
Fidesz: a kormány 100 milliárdot tett zsebre az árfolyam-ingadozásokból
A Fidesz szerint a kormány 100 milliárd forintot tett zsebre a forint árfolyamának drasztikus gyengülése miatt a 2009-2010-es európai uniós forrásokból - mondta Pelczné Gáll Ildikó, az ellenzéki párt alelnöke hétfői sajtótájékoztatóján.
2009.03.16 17:45MTIPelczné Gáll Ildikó hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: az európai uniós források 2009-2010-es akciótervét tekintve a magyar kormány "a forint árfolyamának ingadozásából, a forint drasztikus gyengüléséből (...) mintegy százmilliárd forintot tett zsebre" - jelentette ki a politikus. Szerinte senki nem tudja, "hol van ez a zseb", és ki részesedik ebből a pénzből, de az biztos, hogy pályázók nem.
Ők ugyanis a forintban megkötött, maximált összegű szerződésekkel kell, hogy megvalósítsák a pályázatban vállaltakat - tette hozzá. Pelczné Gáll Ildikó emlékeztetett arra, hogy tíz nappal ezelőtt megoldásként javasolta a kormánynak, hogy kössék euróban a szerződéseket vagy pedig az árfolyamnyereségből képezzenek kompenzációs alapot.
Ebből az alapból lehetne fordítani adócsökkentésre, a gazdasági növekedés beindítására és a devizahitelesek megsegítésére is - tette hozzá. Pelczné Gáll Ildikó szerint a kormány eddig nem tett semmit, ezért hétfőn azonnali kérdést tesz fel a parlamentben, hogy kiderüljön, az elmúlt tíz napban találtak-e megoldást erre a problémára. Hangsúlyozta, hogy a kormány teljes alkalmatlansága, hiteltelensége és a külső bizalmatlanság következménye a forint árfolyamának alakulása, a piac ugyanis "beárazta" a magyar gazdaságot és a kormány gazdaságpolitikáját is.
Mint mondta, a devizahitelesek elhitték a kormánynak, hogy "nagy a jólét és vágtat a pannon puma", most pedig az 50-60 forintos árfolyamkülönbséget a bankok teljes mértékben rájuk hárítják. Eközben a kormány a bankokat megsegíti, a devizahiteleseket viszont nem - emelte ki.
Szerinte a problémát úgy lehetne megoldani, hogy megosztják a felelősséget a bankok, az állam és a hitelesek között, ehhez viszont forrásokat kell rendelni.
Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára az MTI-nek elmondta: minden uniós pályázat szerződésében van fedezet az árfolyamkockázat ellensúlyozására, ugyanakkor a minisztériumnak meg kell vizsgálnia a jelentős árfolyameltérések kompenzációját.
Az államtitkár szerint az egyik alternatíva alapján az árfolyameredmény egy részét tartalékba helyezik, s ezt a pályázati időszak végén használhatnak fel az érintettek, egy másik elgondolás szerint pedig a pályázók azonnal megkaphatnák árfolyamveszteségük kompenzációját.
Kapcsolódó írások:
- Gyurcsány: Helyt tudunk-e állni magyarként és európaiként a válság idején?
- Hans-Dietrich Genscher: Magyarország kiemelkedő szerepet töltött be az európai egység előmozdításában
- Fico rosszmájú! Nem támogatja a magyar eurót!
- Erősödik a forint, újra 300 forint alatt az euró
- Pelczné Gáll Ildikó: a magyar emberek veszélybe kerültek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


