Prostitúció

Üzletszerű kerítés miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen

Szexuális szolgáltatásáért kiközvetítette az általa elsődlegesen a szépségverseny szervezése, illetve a modellügynöksége működtetése során megismert nőket.

2024.05.26 15:20MTI

Többek között emberkereskedelem, üzletszerű kerítés, kitartottság és gyermekpornográfia miatt emeltek vádat egy modellügynökség tulajdonosa ellen, aki szépségversenyeinek résztvevőit közvetítette ki szexuális szolgáltatások nyújtására 2015 és 2023 között - közölte a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A vádirat szerint a férfi hosszú idő óta női szépségversenyek szervezésével foglalkozott, illetőleg modellügynökséget vezetett. Munkája során számos nővel került kapcsolatba, akik közül többen hajlandóak voltak pénzért szexuális szolgáltatást nyújtani.

A férfinek több ismerőse volt, köztük kifejezetten jómódú, sok esetben nem magyar állampolgárságú vagy nem Magyarországon élő férfiak, akik szexuális szolgáltatást nyújtó nőket kerestek - ismertette a főügyészség.

A vádlott - saját rendszeres anyagi haszonszerzése céljából - szexuális szolgáltatásáért kiközvetítette az általa elsődlegesen a szépségverseny szervezése, illetve a modellügynöksége működtetése során megismert nőket. Mivel ez a tevékenység egy idő után szélesebb körben ismertté vált, mind a megrendelői, mind pedig a szexuális szolgáltatást nyújtó oldalon, ezért több esetben maguk a nők keresték meg a férfit a közvetítés igénybe vétele érdekében. A férfi 2015 és 2023 között legalább 29 kiközvetítésben vett részt.

A tájékoztatás szerint a vádlott egyeztette a találkozások részleteit, a prostitúciós keresmény egy részére igényt tartott, vagy saját maga számára kért ingyenes szexuális szolgáltatást. Emellett a férfi egy, a szépségversenyein részt vevő, befolyása alatt álló, még kiskorú lányt is kiközvetített, illetve vele is szexuális cselekményt végzett, és róla pornográf felvételeket készített.

A vádnak része az is, hogy a férfi az egyik nőt arra hívta fel, hogy valótlanul állítsa azt, hogy nem szexuális cselekmény végzésére, hanem hostess munkára közvetítette ki, ennek igazolására pedig mutassa be az eljáró hatóságnak az általuk kötött szerződést. A nő tanúként végül azonban nem tett hamis vallomást - tudatta a főügyészség.

A Fővárosi Főügyészség az elkövetőt 36 rendbeli bűncselekménnyel, köztük minősített eseti emberkereskedelem bűntettével, üzletszerűen kerítéssel, kitartottsággal, gyermekpornográfiával, valamint büntetőügyben elkövetett hamis tanúzásra felhívás bűntettével vádolja a Fővárosi Törvényszékre benyújtott vádiratában. A főügyészség a vádlottal szemben fegyház- és pénzbüntetés kiszabását, valamint a kiskorúakat érintő foglalkozásoktól való végleges eltiltást indítványoz - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.