Közlekedés
Megkezdődik az új liftek építése a tatabányai vasútállomáson
A kivitelezés időszaka alatt peronrészek is le lesznek zárva az utasforgalom elől a felüljáró lépcsőjétől Budapest irányába.
2024.03.02 06:37MTIMegkezdődik az új liftek építése a tatabányai vasútállomáson - közölte a MÁV Zrt. A vasúttársaság beruházása nyomán várhatóan ez év végétől már Tatabányán is lépcsőzés nélkül el lehet eljutni a peronokhoz.
A hétfőn induló kivitelezés keretében három új lift épül a gyalogos felüljáróhoz kapcsolódva, kettő a peronok, egy pedig a P+R parkoló akadálymentes megközelítését biztosítja majd.
"A felvonók vandálbiztosak lesznek, a falak és az ajtó is részben üvegezett kivitelben készül. Tágas kialakításuknak köszönhetően kerékpár vagy babakocsi is elfér majd bennük. A beruházás a MÁV saját forrásából, mintegy 1 milliárd forintból valósul meg" - írták.
A közlemény szerint az előkészítő munkálatok hétfőn kezdődnek, ezért a Jedlik Ányos utcában átmeneti korlátozásokra kell számítani; a felüljáró és a peronok mindvégig használhatók lesznek, de kisebb időszakos kényelmetlenségek előfordulhatnak a következő hónapokban.
Hétfő reggel 8 órától lezárják a vasútállomás melletti parkolót. A lezárás csak a Konzum épülete mögötti, a Jedlik Ányos út vágányok felőli oldalán lévő 18 férőhelyes, gyeprácsos parkolóterületet érinti. Másnap félpályás forgalomkorlátozásra kell számítani a Jedlik Ányos úton, de alapvetően a munkálatok ideje alatt is lehet majd közlekedni az utcában - áll a közleményben.
A kivitelezés időszaka alatt peronrészek is le lesznek zárva az utasforgalom elől a felüljáró lépcsőjétől Budapest irányába. Ehhez alkalmazkodva a vonatok megállási helyét kis mértékben módosítják hétfőn 22 órától.
A gyalogos-felüljárón szintén részleges korlátozásokra kell számítani a liftek építése és a felüljárón végzendő kisebb felújítási munkálatok miatt. Erről a vasúttársaság folyamatos tájékoztatást nyújt - írták a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 7:07 Hollandiában több mint 314 bozóttüzet oltottak tavaly, a legtöbbet júniusban
- 6:14 Vir szigetén fogtak el egy 4,5 milliárd forintos adócsalás miatt elítélt férfit
- 5:30 Életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek egy pedofilt
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06