Ellátás
Hornung Ágnes: új alap segíti a családokat
Az ének és a zene mellé családszervezetek ünnepi kézműves- és egyéb családi programokkal is várták az érdeklődőket.
2023.12.10 14:13MTIEddigi családpolitikánkat a jövőben kiegészítjük egy olyan alappal, amely a testi, lelki és szellemi egészséget szolgálja, hiszen erre kell és lehet építkezni - mondta Hornung Ágnes vasárnap egy fővárosi rendezvényen.
A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Ringató Alapítvány Ezer család énekel című adventi gyerekkoncertjén beszélt erről az esemény fővédnökeként.
Hornung Ágnes kiemelte: a kisgyermekes családokkal foglalkozó Ringató Alapítvány komoly segítséget jelent a családügyi államtitkárság számára. Elmondta, nagy öröm, hogy az adventi gyerekkoncert alkalmával olyan eseményt tudnak támogatni, amelyen a Ringató és a Kaláka egyaránt fellép.
"A Ringató olyan programot indított el, amelyben gyermekek, szülők és az idősek együtt énekelnek. Ezek a koncertek, akárcsak a Kaláka fellépései, olyan élményt tudnak nyújtani a családoknak, amellyel közelebb tudnak egymáshoz kerülni, egyben gyermekük fejlődését is segítik" - fogalmazott Hornung Ágnes.
A vasárnapi adventi gyerekkoncerten a Ringató csaknem hetven foglalkozásvezetője működött közre, a házigazda Gróh Ilona, a Magyar Örökség-díjas Ringató alapítója volt. A rendezvényen több családszervezet, köztük a Fiatal Családosok Klubja (FICSAK), a Civilút Alapítvány, a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány, valamint a Szülők Háza Alapítvány képviselője volt jelen.
A programmal a Ringató Alapítvány csatlakozott a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Gyűjtéséhez, amelyben az idén a Piros Orr Bohócdoktorok karácsonyi vizitjeit támogathatják. A koncerten az államtitkár és a résztvevő szervezetek képviselői együtt gyújtották meg a Ringató adventi koszorújának második gyertyáját.
A Ringató koncertje után a Kaláka együttes ünnepi koncertje szerepelt műsoron Szabad-e bejönni ide betlehemmel? címmel. Az ének és a zene mellé családszervezetek ünnepi kézműves- és egyéb családi programokkal is várták az érdeklődőket.
A Ringató foglalkozások célja, hogy oldott, szeretetteli légkörben a kisgyermekes szülőkkel megismertessék a zenei nevelés lehetőségeit, a szülők és a gyerekek átéljék a közös éneklés és játék élményét.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06