Oktatás
Cél, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás rendelkezzen szakmával vagy továbbtanuljon
Vannak olyan települések az országban, melyek távol esnek a munka- és a továbbtanulási lehetőségektől.
2023.12.04 19:00MTIA Tanítsunk Magyarországért program célja az, hogy 2030-ra minden mai általános iskolás Magyarországon rendelkezzen legalább szakmával vagy továbbtanuljon - mondta el a közmédiának György László, a Tanítsunk Magyarországért program koordinációjáért felelős kormánybiztos hétfőn a Nyíregyházi Egyetemen, ahol a programról tartott előadást.
Kiemelte, ez azért nagyon fontos, mert vannak olyan települések az országban, melyek távol esnek a munka- és a továbbtanulási lehetőségektől. Az ezekről a településekről származó gyerekek középfokon ötvennégy százalékban korai iskolaelhagyóvá válnak - tette hozzá.
György László hangsúlyozta, ma már huszonegy egyetem hallgatói vesznek részt a programban, hogy megmutassák a hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos diákoknak a "településükön túli világ izgalmait". A gyerekek ezáltal kimozdulnak településeikről, inspirációt merítenek arra, hogy továbbtanuljanak, és képesek legyenek eligazodni a középfokú iskola és a nagyváros "útvesztőiben" - mondta a kormánybiztos.
György László közölte, öt évvel a Tanítsunk Magyarországért program bejelentése és négy évvel elindulása után már több mint ezer egyetemista mentorál több mint négyezer általános iskolást országszerte. A cél, hogy elérjék a tízezres mentorálti számot, mert ha ez megtörténik, minden olyan gyereket elérnek az országban, akinek a program "hathatós segítséget" nyújthat - fűzte hozzá.
A kormánybiztos az egyetem hallgatóinak tartott előadásában többek között arról beszélt, hogy a mentoroknak egyszerre kell motiválniuk és inspirálniuk a gyerekeket. Az egyetemistákat arra kérte, a Tanítsunk Magyarországért kurzus tapasztalatain "felvérteződve" menjenek el az általános iskolásokhoz, beszélgessenek velük és "nyissák meg őket".
A program legnagyobb értéke, hogy a mentorok olyan gyerekeknek tudnak segíteni, akik számára az hasznos. A kezdeményezésben részt vevő hallgatók fejleszthetik a pedagógiai, szervezési, kommunikációs és vezetői képességeiket is, hiszen - mint mondta - akár hat általános iskolás gyermek életét kell összeegyeztetniük.
A kormánybiztos arra kérte az előadásán résztvevőket, hogy akik még eddig nem tették, vegyék fel a Tanítsunk Magyarországért program kurzusát, és járuljanak hozzá térségük és településük "felvirágzásához", és segítsék hozzá a gyermekeket a továbbtanuláshoz.
Hollósi Hajnalka intézetigazgató, a Tanítsunk Magyarországért program szakmai vezetője a közmédiának elmondta, a Nyíregyházi Egyetem 2019-ben csatlakozott a programhoz, melyben az intézménytől jelenleg huszonnyolc, a Debreceni Egyetemtől hat hallgató vesz részt mentorként.
A mentorálásra felkészítő kurzuson negyvenhat egyetemista vesz részt, huszonhárman nappali, huszonhárman levelező tagozaton, akik a következő félévben tudnak csatlakozni a programhoz - tette hozzá.
Szabó György rektor a közmédiának adott nyilatkozatában kiemelte, fontos, hogy a Nyíregyházi Egyetem szerepet vállaljon a térség felemelkedésében.
Úgy fogalmazott, a Tanítsunk Magyarországért program hitet ad a térség sajátos szociális helyzetű családjainak, hogy van kiút és van lehetőség lépéseket tenni a jövő irányába.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06