Ellátás

Megszűnt az urológiai fekvőbetegosztály a szolnoki Hetényi Géza kórházban

Az osztályon dolgozó orvosok közül többen távoznak családi okok, illetve nyugdíjazás miatt.

2023.11.06 23:26MTI

Nem lesz urológiai fekvőbetegosztály november 6-ától, hétfőtől a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézetben, de a változás nem jelenti az urológiai ellátás teljes megszűnését az intézményben - közölte a kórház orvosigazgatója.

Kudrjavcev Anatolij tájékoztatása szerint az urológiai fekvőbetegosztály azért szűnik meg hétfőtől, mert az osztályon dolgozó orvosok közül többen távoznak családi okok, illetve nyugdíjazás miatt.

Kiemelte: a szakrendeléseket továbbra is minden munkanapon biztosítják a szakrendelőben és a régi kórházi ambulancián. Emellett egynapos sebészeti műtétekre is lehetőség lesz, csakúgy, mint eddig. A korszerű technikai feltételek mellett eddig is el lehetett végezni a beavatkozások egy részét ilyen keretek között - tette hozzá.

A közleményben azt írta: az urológiai fekvőbetegeket a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ által kijelölt kórházakban, a Hetényi Géza kórház esetében várhatóan a budapesti és debreceni klinikán látják majd el.

A kórház vezetősége az elmúlt időszakban komoly erőfeszítéseket tett a távozó orvosok pótlására, és a továbbiakban is keresik a lehetőséget, hogy újra biztosíthassák a fekvőbeteg-ellátást az urológiai panaszokkal érkező betegeknek - tudatta az orvosigazgató.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.