Csütörtökön ismét asztalhoz ülnek
Nics további egyetértés a BKV és a szakszervezetek között
Nem közeledtek tovább az álláspontok a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a hétfői bértárgyaláson, így továbbra sincs megegyezés a bérek 2009-es emeléséről - közölték a szakszervezetek vezetői az MTI-vel.
2009.03.09 17:21MTINemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője elmondta: a munkáltató ragaszkodik a múlt pénteken ajánlott 5 százalékos béremeléshez és a szakszervezetek sem kívánnak elmozdulni az általuk követelt 6 százalékról. Hozzátette, hogy a BKV által kínált megállapodás-csomag formájában nem kívánnak tárgyalni a kollektív szerződésről és egy esetleges létszámleépítésről sem, ezért továbbra is fenntartják a sztrájkfenyegetést. Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke a tárgyalások után azt mondta: az 1 százaléknyi különbség a követelés és a munkáltató ajánlata között nagyon kevés, ezért bízik abban, hogy a következő egyeztetésen erről a kérdésről meg tudnak egyezni.
Kiemelte, hogy sem a kollektív szerződésről, sem a létszámleépítésről nem kívánnak most tárgyalni, mert ezek az ügyek "nem időszerűek". Közlése szerint a kollektív szerződésről később mindenképpen beszélni kell, mert az 2009 végén lejár, a leépítésről pedig csak az év közbeni szervezeti átszervezés után van értelme egyeztetéseket folytatni. Kiricsi Karola, a BKV szóvivője úgy reagált: a cég menedzsmentje mindenképpen megállapodás-csomagban szeretné a bértárgyalásokat lefolytatni. Hozzátette, hogy ezen megállapodás-csomag kereteit jelenleg is pontosítják, szerepelhet benne a kollektív szerződésről szóló egyeztetések főbb irányvonala és ütemterve is, amelynek köszönhetően - mint mondta - "átgondolt" szerződést írhatnak majd alá. A tárgyalásokon részt vett a BKV vezérigazgatója, Kocsis István is. Az egyeztetések csütörtökön folytatódnak. A legutóbbi, múlt pénteki tárgyalásokon a BKV egy százalékkal megemelte addigi 4 százalékos béremelési ajánlatát, amelyre válaszul a szakszervezetek egy százalékkal, 6 százalékra csökkentették követelésüket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


