Teljes boldogság, jár a busz?
Tovább közeledtek az álláspontok a szakszervezetek és a BKV között
Tovább közeledtek az álláspontok a 2009-es bérfejlesztés ügyében a BKV menedzsmentje és a szakszervezetek között a pénteki bértárgyaláson - tájékoztatták az érdekképviseleti vezetők az MTI-t.
2009.03.06 14:05MTIA BKV szeretné felgyorsítani a tárgyalási folyamatot. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője a tárgyalások után az MTI-nek azt mondta, a BKV vezetősége egy százalékkal, 5 százalékra emelte bérfejlesztési ajánlatát, ezért a szakszervezetek is csökkentették követelésüket egy százalékkal, 6 százalékra.
Hozzátette, a munkáltató azt kérte a szakszervezetektől, hogy a kollektív szerződést egy másik tárgyaláson tekintsék át.
A menedzsment kezdeményezte 350 dolgozó korengedményes nyugdíjba küldését is, ezt azonban a független szakszervezet nem tudja elfogadni, ezért a sztrájkfenyegetést továbbra is fenntartják - közölte.
Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke elmondta, hogy reményeik szerint a következő bértárgyaláson már megegyezhetnek a BKV-val a 2009-es bérekről, ugyanakkor azt kérték, hogy a cég menedzsmentje mondja meg, mit ért a kollektív szerződés "áttekintésén".
A kötöttpályás szakszervezetek (metró, troli, HÉV, villamos) szintén nem támogatják a 350 fős létszám-leépítési javaslatot - tette hozzá. Hangsúlyozta azonban, hogy részükről továbbra sem aktuális a sztrájk bejelentése, mivel - mint Gulyás Attila elmondta - ennek a mostani gazdasági helyzetben nagyon kedvezőtlen hatásai lennének.
Kiricsi Karola, a BKV szóvivője úgy reagált: eredményesnek tartják a pénteki tárgyalásokat, szeretnénk felgyorsítani a folyamatot és elhárítani a sztrájkveszélyt. Hozzátette ugyanakkor, hogy az egyeztetésen felajánlott megállapodáscsomag nem bért érintő részéről a szakszervezetek további egyeztetést szeretnének.
A bértárgyalások hétfőn folytatódnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


