Környezetvédelem
Újra lesz visszaváltási díj! Mutatjuk, mennyi!
Az egyutas és a többutas termékcsomagolásokra is egységes lesz a díj.
2023.10.01 13:08ma.huJanuárban indul a kötelező visszaváltási rendszer a meghatározott űrtartalmú fém, üveg és műanyag palackokra és dobozokra, a fogyasztóbarát megoldást a koncessziós társaság működteti majd a gyártók és kereskedők együttműködésével – mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expo és Élményprogramon.
A tervek szerint kötelező átvételt írnak elő a 400 négyzetmétert meghaladó eladótérrel rendelkező élelmiszer-értékesítőknek, forgalmazóknak az ezer főnél nagyobb népességű településeken.
A visszaváltási díj 50 forint lesz egységesen az egyutas, azaz egyszeri felhasználásra alkalmas csomagolások, és a gyártók által meghatározott összegű a többutas, többször használható csomagolások esetében – ismertette.
Elmondta, hogy mintegy 20 millió tonna hulladék keletkezik évente Magyarországon a legutóbbi adatok szerint, ennek fele az építési-bontási hulladék. Az új koncessziós rendszerben mintegy 4,5 millió tonna hulladékot kezelnek. A magyar hulladékgazdálkodás átszervezése elindult, számos új szereplő fog még belépni a rendszerbe. A hulladékban számos olyan érték van, amit vissza lehet forgatni a gazdaságba – mutatott rá.
Raisz Anikó hangsúlyozta, cél a körforgás kialakítása, mindenki abban legyen érdekelt, hogy a termékek minél fenntarthatóbban készüljenek, már a tervezéskor minél fenntarthatóbb anyagokra építsenek, legyenek tartósak.
A körforgásos gazdaságot érintő intézkedések bevezetésére az európai uniós célértékek eléréséhez is szükség van. Például a települési hulladékoknál az újrafeldolgozási arányt 2030-ig meg kell duplázni. Ehhez szükség van arra, hogy minél hatékonyabban lehessen begyűjteni a hulladékot, és minél többet újra fel lehessen használni – fejtette ki az államtitkár.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 19:30 Megválasztották az új pápát
- 18:20 Brutális fejszés támadás a Varsói Egyetemen - egy nő életét vesztette
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06