Diplomácia
Gulyás Gergely: erősíteni kell a magyar-német együttműködést
Bemutatták a Magyar-német barométer 2023-as eredményeit.
2023.09.14 16:24MTI
A 21. században is nagy szükség van a történelem során jó és rossz időkben is fennálló magyar-német együttműködésre, sőt annak erősítésére - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Nézőpont Intézet és a Konrad-Adenauer-Stiftung (KAS) csütörtöki, budapesti rendezvényén, amelyen bemutatták a Magyar-német barométer 2023-as eredményeit.
A két intézmény együttműködésében, Magyarországon és Németországban is ezer-ezer fős mintán elvégzett közvélemény-kutatással kapcsolatban a tárcavezető kiemelte: voltak már jobbak a magyar-német kapcsolatok. Ugyanakkor a mostani eredményeket különösen értékelni kell annak alapján, hogy "mennyien, milyen hosszú ideje és milyen állhatatosan dolgoznak" a két ország viszonyának megrontásán - tette hozzá.
Gulyás Gergely kijelentette: a politikai nézetkülönbségekből adódó vitákat nem szabad a gazdaságra átvinni.
"Nem tartozunk azok közé az európai uniós tagállamok közé, amelyek a németek pénzéből akarnak élni", viszont Magyarország jó befektetési lehetőség arra, hogy a németek profitot termeljenek, miközben nagy tudással, hozzáadott értékkel, technológiával mindez a magyar gazdaság javára is válhat - mondta a miniszter, aki szerint a legnagyobb veszélyt az jelenti, "ha ott vész el az együttműködés, ahol a két ország alapvetően ugyanazt gondolja."
Gulyás Gergely fontosnak nevezte, hogy a két ország között fennálló különbségek ne akadályozzák meg az összefogást. Mint mondta, a németek és a magyarok egyaránt erős Európai Unióban érdekeltek, és nézetazonosság van köztük például abban, hogy elutasítják a közös európai adósságot, illetve hogy fontos számukra a versenyképesség és a valós, teljesítményalapú értékelés.
A miniszter idézte a Magyarországon működő német kereskedelmi kamara kutatását, amely szavai szerint azt mutatja, hogy a Magyarországon jelen lévő német befektetők nyolcvan százaléka ismét befektetne az országban. Elmondta azt is, hogy a sikeres keleti nyitás ellenére is egyedülálló jelentőségük van Magyarország számára a magyar-német gazdasági kapcsolatoknak, amelyek a magyar külkereskedelemnek több mint negyedét teszik ki.
"A legnagyobb problémánk a német média" - állapította meg a miniszter, majd úgy folytatta: Németországban törvények garantálják ugyan a sajtószabadságot, de az "a valóságban nem létezik olyan formában, abban a sokszínűségben", ahogy Magyarországon. Ezzel összefüggésben a miniszter megjegyezte: a németek fele nem tartja hitelesnek a német médiumokat. A német médiában a Magyarországról szóló kedvező hangvételű cikkek aránya mindössze 23 százalék - mondta, hozzátéve: ez veszélyes tendencia, amellyel a politikának is foglalkoznia kell.
Gulyás Gergely kitért arra, hogy a nyugat- és a kelet-európai társadalmak között alapvető különbségek vannak többi között a bevándorlás, az integráció kérdésében, valamint a családpolitikához viszonyulásban. Kijelentette: toleráns együttműködésre van szükség ahhoz, hogy a "közös értékeink ne szenvedjenek sérelmet", a különbségeket pedig "ne ellenszenvvel szemléljük". "Fogadjuk el, hogy más országok másfajta döntéseket hoztak" - hangsúlyozta a miniszter.
Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója a kutatást ismertetve azt mondta, hogy a németek kevésbé tájékozódnak Magyarországról, mint a magyarok Németországról, a két nemzet tagjainak a másik nemzetről alkotott véleménye viszont azonos arányban pozitív (57 százalék). Közölte: az egymás nemzetéhez tartozó emberek elvi elfogadása különböző társadalmi szerepekben továbbra is kölcsönösen magas: szomszédként, sógor- vagy sógornőként, főnökként, beosztottként a többség mindkét nemzet esetében elfogadná a másikat.
Beszámolt arról is, hogy a magyarok 66 százaléka szerint Németországban tiszteletben tartják a demokráciát és a jogállamiságot, míg a németeknek csak 42 százaléka vélekedik ugyanígy Magyarországról. A két ország együttműködését azonban a magyarok és németek többsége is fontosnak tartja, például a gazdasági növekedés érdekében, Európa energiafüggetlensége és katonai védelme területén - magyarázta.
Mráz Ágoston Sámuel jelezte azt is, hogy a német sajtó mintegy hatszor kritikusabb megjelenéseiben a magyar kormánnyal és kormányintézkedésekkel kapcsolatban, mint a magyar a német kormány esetében.
Michael Winzer, a KAS képviselet-vezetője elmondta, hogy a felmérést 2017 óta minden évben elvégzik, és eddig minden alkalommal megmutatkozott, hogy a személyes kapcsolataikban jól megértik és nagyra becsülik egymást a két nemzet polgárai. Hivatalos, politikai szinteken azonban csak "alapeszmecsere" folyik a két ország között. Ez a "súlyponteltolódás" különösen az elmúlt másfél évben volt megfigyelhető - mondta.
Michael Winzer kiemelte: a két ország közötti vitákat tárgyszerűvé kellene tenni, mert minél több adat áll rendelkezésre, annál jobban látszik, hogy melyek a valós különbségek és melyek a "félreértések", amelyeken lehet és kell is dolgozni.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:30 Czomba Sándor: megvédtük a munkahelyeket, augusztusban 12 ezer fővel dolgoztak többen
- 21:30 Hetvenegy tonna külföldi hulladékot akart elhelyezni, vádat emeltek ellene
- 20:35 Elhunyt az amerikai szenátus legidősebb női tagja, a 90 éves Dianne Feinstein
- 19:33 MÁV: folyamatos az egyeztetés az osztrák vasúttársasággal a Railjet-vonatok ügyében
- 18:31 Megkezdi a BYD elekromosautó-márka forgalmazását a Duna Autó
- 17:26 Orbán Balázs: a Lampedusáról érkező hírek is bizonyítják, hogy az uniós migrációs paktum megbukott
- 16:06 Orbán: Az EU magyar pénzt adhatott Ukrajnának
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06