Pápalátogatás 2023
Kiadták Ferenc pápa magyarországi beszédeit
Az MKPK arra buzdítja az egyes plébániákat, lelkiségi mozgalmakat és egyházi csoportokat, hogy tegyék közösségi alkalmaik témáivá Ferenc pápa Magyarországon elhangzott gondolatait.
2023.06.07 16:51MTINyomtatásban is megjelentette Ferenc pápa magyarországi apostoli útja során mondott beszédeinek magyar fordítását a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) - olvasható a testület nyári rendes ülése után, szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A konferencia arra buzdítja az egyes plébániákat, lelkiségi mozgalmakat és egyházi csoportokat, hogy tegyék közösségi alkalmaik témáivá Ferenc pápa Magyarországon elhangzott gondolatait.
Az MKPK tagjai az ülésen összegezték Ferenc pápa apostoli látogatásának tapasztalatait, és meghallgatták Michael Wallace Banach apostoli nuncius értékelését is.
A püspökök ezúton is külön köszönetüket fejezik ki mindenkinek, aki a pápalátogatás szervezésében, lebonyolításában bármilyen módon részt vett, és külön köszönik a sajtó képviselőinek, hogy tudósítottak a látogatás eseményeiről - olvasható a közleményben.
A püspökök testülete újabb öt évre Tóth Tamást nevezte ki az MKPK titkárának és Németh Gábort az MKPK titkársága irodaigazgatójának.
Azt is írták: a Katolikus Karitász továbbra is hetente több teherautónyi szállítmánnyal, több millió forint értékben támogatja a Kárpátalján működő római és görögkatolikus karitászcsoportokat.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06