Mobil Sárga Csekk
FHB: már mobiltelefonról is lehet csekket fizetni
Mobiltelefonon keresztül is fizethetik csekkjeiket a Pannon és a T-Mobile ügyfelei péntektől - közölte az FHB Kereskedelmi Bank az MTI-vel pénteken. A két mobilszolgáltató ez év február 27-től a Mobil Sárga Csekk funkcióval bővíti MobilFizetés szolgáltatását.
2009.02.27 15:54MTIA csekkek a szolgáltatásra szerződött ügyfelek számára biztosított, dinamikus SIM kártyára telepített MobilFizetés alkalmazással, az ügyfél MobilFizetés bankszámlájának terhére fizethetők be. Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank Nyrt. kommunikációs igazgatója elmondta: a szolgáltatás nemcsak az FHB jelenlegi ügyfelei előtt áll nyitva, ezzel együtt, ha egy ügyfél igénybe kívánja venni a szolgáltatást, a mobilszolgáltatója nyit számára egy FHB-s bankszámlát, amelynek segítségével a tranzakciókat végrehajthatja.
A kommunikációs igazgató hozzátette: a bank célja, hogy a szolgáltatás alternatívát nyújtson a bankkártyás, valamint az internetes fizetéssel szemben. A szolgáltatástól a bank emellett azt is várja, hogy jelentősen megnöveli az FHB-s folyószámlával rendelkező ügyfelek számát.
A szolgáltatás használata során küldött SMS-ek díja 20 forint üzenetenként, míg a szolgáltatás alapdíján kívül a bank is költséget számol fel a tranzakciók után. A Pannon, a T-Mobile és az FHB Bank 2008 októberében vezette be a MobilFizetés szolgáltatást, amely lehetővé teszi különböző pénzügyi műveletek mobiltelefonos intézését, illetve szolgáltatások és termékek megvásárlását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


