Ukrajnai háború
Szijjártó: Magyarország azt üzeni a háború szomszédságából, hogy mielőbb békére van szükség
Magyarországon Ukrajnával szomszédos államként azonnal és súlyosan jelentkeznek a fegyveres konfliktus negatív hatásai.
2022.12.01 17:14MTIMagyarország azt üzeni az ukrajnai háború közvetlen szomszédságából, hogy minél előbb békére van szükség, de legalábbis fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat az eszkaláció veszélyének csillapítása érdekében - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a lengyelországi Lodzban.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) miniszteri tanácsának ülésén kiemelte, hogy Magyarországon Ukrajnával szomszédos államként azonnal és súlyosan jelentkeznek a fegyveres konfliktus negatív hatásai.
Ez komoly veszélyt jelent, ezért hazánk, amely történelmének legnagyobb humanitárius akcióját hajtja végre jelenleg, rendkívüli módon érdekelt a mielőbbi békében - hangsúlyozta.
Szijjártó Péter felszólalásában a veszély mértékét demonstrálva rámutatott, hogy nagyjából két héttel ezelőtt rakéták csapódtak be Lengyelországban, ami akár a harmadik világháború kirobbanásához is vezethetett volna, ha a varsói vezetés nem ilyen higgadtan és felelősségteljesen reagál a történtekre.
Ezzel kapcsolatban "szégyenteljesnek" nevezte azon politikusok és újságírók viselkedését, akik azonnal szándékos rakétacsapást emlegettek, ezzel ugyanis az eszkalációt kockáztatták.
Amíg csak tart a háború, addig fennállnak hasonló kockázatok - figyelmeztetett.
A miniszter kitért a küszöbön álló télre is, arra, hogy ukrán családok ezreinél nincs áram, fűtés és meleg víz, ami szavai szerint ugyancsak jelentős érv a béketeremtés mellett.
Végül a felek közötti kommunikáció hiányát is problémásnak minősítette, mondván, hogy a párbeszéd csatornáinak ellehetetlenülésével a béke reményét is feladja a világ.
Hozzátette: ezek még a hidegháború alatt is nyitva voltak, így sikerült elkerülni egy újabb világégést.
"Azt üzenjük a háború közvetlen szomszédságából, hogy minél előbb békét kell teremteni és fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat" - jelentette ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
- 1:44 Újabb magasfeszültségű távvezeték épül Románia és Moldova Köztársaság között
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06