Közlekedés
Eltévedt egy vonat Magyarországon, majd még egy dízelmozdonynak is el kellett húznia Fehérvárig
A Miskolcról Fonyódra tartó 15607-es vonat kedd délelőtt az érdi elágazásnál rossz irányba kanyarodott.
2022.08.16 18:07ma.huA vonatnak alapvetően Tárnok felé kellett volna mennie, azonban maradt a 40a vonalon, majd Érd állomáson is áthaladva Százhalombattán állt meg.
Az Iho.hu szerint a MÁV-nál az a döntés született, hogy a fonyódi vonat kerülővel megy tovább: Pusztaszabolcson és Börgöndön át jut el Székesfehérvárra, ahonnan már újra a 30-as vonalon folytathatja útját célállomása felé. Itt azonban újabb gond akadt: a lap szerint a Pusztaszabolcs–Székesfehérvár vonalszakasz nincs villamosítva, így a járat „szergejes előfogatot” kapott Százhalombattán – vagyis segítséggel tudta folytatni az útját.
Nem hivatalos információik szerint a zavar háttérben az állhatott, hogy a késő „fürdősvonat” a tervekkel ellentétben mégis a Százhalombatta felé közlekedő személyvonat előtt ment, az irányítás viszont nem változtatott a vágányutakon.
Az ügyben a Mávinform azt közölte, a Miskolcról Fonyódra tartó 15607-es Ezüstpart expressz forgalmi ok miatt kerülő útvonalon Pusztaszabolcs–Székesfehérvár érintésével közlekedik, várhatóan 90-120 perc késéssel.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
- 4:48 Vármegyehatáron átnyúló kerékpárút-fejlesztést adtak át Őrtiloson
- 3:47 Olaszország visszaszeretheti az amerikai Getty Múzeumban tárolt értékes görög bronzszobrot
- 2:46 Fonogram-életműdíjat kapott az Edda Művek, Müller Péter Sziámi és Galler András
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06