Népszavazás
Karácsony: az Ab a népszavazásokról szóló döntésével a Fidesz elvárásait teljesítette
Nem lehet népszavazást tartani a Fudan egyetem és az álláskeresési járadék ügyében.
2022.05.18 13:44MTIKarácsony Gergely főpolgármester szerint az Alkotmánybíróság tagjainak többsége a két népszavazási kezdeményezést elkaszáló szerdai döntésével a Fidesz politikai elvárásait teljesítette.
A főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán arra reagált, hogy az Alkotmánybíróság honlapján közölt döntés szerint nem lehet népszavazást tartani a Fudan egyetem és az álláskeresési járadék ügyében.
Karácsony Gergely úgy fogalmazott: úgy tűnik, a kormánypártok csak hivatkozni szeretnek a népre, de igazából félnek tőle. Az Alkotmánybíróság, amelynek erkölcsi integritása egykor minden magyar büszkesége lehetett, "néhány tiszteletre méltó kivételtől eltekintve mára zugügyvédi mentalitású pártkatonák gyülekezőhelye lett" - írta, hozzátéve: az utókor ítél majd felettük is.
Korom Mihályra, az államszocialista Alkotmányjogi Tanács elnökére is biztosan büszkék ma a dédunokái - jegyezte meg.
Karácsony Gergely szerint a fővárosnak most az a dolga, hogy megtalálja a módját, hogy legalább a budapestiek elmondhassák a véleményüket a két kérdésben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:56 Június 30-ig lehet pályázni az Európai Örökség címre
- 10:16 Ultrabalaton - Több mint 25 ezer résztvevő, rekordösszeg karitatív célokra
- 9:55 Mozikban A boldogság ügynöke című film
- 9:18 Texasban emberek százait kellett kimenekíteni árvizek miatt
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06