Bűncselekmény
Vádat emeltek a Szabadság téri Horthy-szobrot megrongáló nő ellen
Csaknem 80 000 forint kárt okozott.
2021.03.04 11:12MTIRongálás miatt emelt vádat a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség azzal a nővel szemben, aki vörös festékkel öntötte le a Szabadság téren Horthy Miklós mellszobrát.
A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében azt írta, hogy a 45 éves nő 2020. július 3-án megjelent az V. kerületi Szabadság téren lévő, a Református Egyházközösséghez tartozó Hazatérés Templomnál, majd minden előzmény nélkül odament a gyülekezet által felállított, védőráccsal elkerített mellszoborhoz és vörös színű zománcfestékkel leöntötte. A nő ellen elfogatóparancsot adtak ki, de ő önként bement a rendőrségre.
A vádlott a szoborban, a védőrácsban és a kültéri burkolatban csaknem 80 000 forint kárt okozott, amely nem térült meg.
A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a nővel szemben rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A kerületi ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a bíróság a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével - büntetővégzésben - pénzbüntetést szabjon ki - áll a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 KIM: a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után
- 15:02 Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílik a badacsonyörsi Folly Arborétumban
- 14:00 Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra
- 13:30 Cannes - Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep a fesztivál megnyitóján
- 12:58 Kétnapos koreai kulturális fesztivált rendeznek Budapesten
- 12:10 DK: azonnal le kell állítani az összes akkumulátorgyár építését Magyarországon!
- 11:57 Létrejött Magyarország harmadik UNESCO-tanszéke
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06