Koronavírus-járvány
Koronavírus - Megakadályozta a súlyos megbetegedést állatoknál a magyar készítmény
A koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél a gyógyszer hatására nem jelentkeztek súlyos tünetek.
2021.01.26 09:27MTIAz állatokon elvégzett tesztek alapján úgy tűnik, hogy a koronavírus elleni magyar fejlesztésű készítmény megakadályozza a súlyos megbetegedést - mondta Kacskovics Imre, immunológus, az ELTE Természettudományi Karának dékánja kedden Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A gyógyszerfejlesztési konzorcium vezetője a műsorban elmondta, hogy a Richter Gedeon Nyrt. szakembereinek sikerült előállítaniuk azt a vegyületet, amelyet még tavaly márciusban megterveztek.
A sejtkísérletek bebizonyították, hogy az új szer használata mellett a vírus nem képes a fertőzésre - közölte. Ezt követték az állatkísérletek, amelyek szintén biztatóan zárultak: a koronavírussal megfertőzött hörcsögöknél a gyógyszer hatására nem jelentkeztek súlyos tünetek. Az állatkísérleteket még többször megismétlik, majd következnek a toxikológiai vizsgálatok, és végül - várhatóan ősz végén - az embereken végzendő klinikai tesztek.
A gyógyszer egy olyan "antitestféle", mint amilyet a szervezet is előállít a védőoltás hatására, ugyanakkor nincs szükség egy hónapra a védettség kialakulásához, hanem a befecskendezéstől számított 12 óra múlva már ellenállóvá teszi a szervezetet - emelte ki.
Kacskovics Imre azt is mondta, hogy a kockázati csoportba tartozók, vagyis az idősek vagy valamilyen krónikus betegségben szenvedők esetében már a fertőzés enyhe vagy közepesen súlyos fázisában érdemes használni az új szert. Hangsúlyozta, hogy a súlyos megbetegedést a szer nem tudja kezelni, ezért inkább megelőző szerepe lesz.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:54 A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál
- 7:30 Lampedusán díszpolgár lett a több mint 50 év után született első gyermek, aki bevándorló
- 7:14 Hidegfront hoz esőt és lehűlést a héten
- 6:30 Ukrán elnök: Oroszország több mint 3200 irányított légibombát dobott áprilisban Ukrajnára
- 6:11 Őrizetbe vették a miskolci emberölés gyanúsítottját
- 5:30 Több évre visszamenőleg fizet jogdíjakat az előadóknak az EJI
- 5:14 Ocseretine elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06