5000 forint kötbér járna a fogyasztóknak
Vizsgálat az áramkimaradások miatt
Azt vizsgálják, hogy az E.ON a szabályoknak megfelelően végezte-e tevékenységét a nyugat-dunántúli üzemzavar megelőzésére és mielőbbi elhárítására.
2009.01.30 15:40MTIVizsgálatot indít a Magyar Energia Hivatal annak megállapítására, hogy az E.ON a szabályoknak megfelelően végezte-e tevékenységét a nyugat-dunántúli üzemzavar megelőzésére és mielőbbi elhárítására - tájékoztatta Grábner Péter főosztályvezető pénteken az MTI-t.
A szolgáltató azt ígéri, hogy péntek estére minden lakossági fogyasztónál lesz áram a Nyugat-Dunántúlon. Grábner Péter kiemelte, hogy a Magyar Energia Hivatal csak a szabályozó eszközökkel tud hatni a szolgáltatás színvonalára. A vállalkozásoknak üzleti érdekük az üzemzavar mielőbbi elhárítása, amit a szabályozó hatóság is megkövetel - tette hozzá.
Patay László, az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató Zrt. igazgatósági elnöke azt közölte az MTI-vel, hogy péntek estére minden lakossági fogyasztónál lesz áram a Nyugat-Dunántúlon. Hozzátette, hogy a 70 ezer fogyasztójukat érintő áramkimaradások a január 28-i rendkívüli időjárás következményei. Kiemelte: ilyen ugyan harmincévente egyszer fordul elő, a társaságnak és szerződött partnereinek mégis rendelkezésükre áll minden eszköz az üzemzavar elhárításához.
Példaként említette a lánctalpas járművet, amely azonban a szántóföldön a sárban ragadt és nem tudta elérni a javításra szoruló villanyoszlopot. Kitért arra: az E.ON Észak-dunántúli Áramszolgáltató évente mintegy 20 milliárd forintot költ hálózatfejlesztésre, és ez az összeg eléri a 30 milliárdot, ha az E.ON másik dunántúli érdekeltségét, dél-dunántúli áramcégét is beleszámítjuk.
Patay László hangsúlyozta, hogy a mostani üzemzavar jellemzően erdős, illetve nehezen megközelíthető területeken keletkezett, és a társaság a lehető legrövidebb időn belül megpróbálja elhárítani a hibát. Közlése szerint a cégnek minden bizonnyal még egy-másfél hónapon keresztül lesz munkája a helyreállítással, és kára várhatóan meghaladja a 100 millió forintot. Kiemelte, hogy extrém időjárási helyzet volt, nem lehetett számolni ilyen méretű üzemzavarokra, és a körülmények is nehezítették a kárelhárítást.
Fogyasztóvédők kártalanításról tárgyalnának
A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a jövő héten tárgyalást kezdeményez az E.ON Áramszolgáltató Zrt.-vel, hogy megbeszéljék a fogyasztók kártalanítását, illetve a kötbér elszámolását a nyugat-dunántúli áramkimaradások miatt - mondta Baranovszky György, a FEOSZ ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek.
A szövetség közleménye szerint nem a fogyasztónak kell viselnie annak a következményét, ha a szolgáltató nincs felkészülve januárban a hóesés által okozott nehézségekre. A civil fogyasztóvédelmi szervezet arra hívja fel a figyelmet, ha az áramszolgáltatás nem felel meg a szerződésben vállalt követelményeknek, akkor a szolgáltató helytállással tartozik. Ennek jogkövetkezménye pedig fogyasztónként 5.000 forint kötbérfizetés a kártérítési kötelezettség mellett.
A civil fogyasztóvédelmi szervezet álláspontja szerint az E.ON Áramszolgáltató Zrt. nem volt felkészülve a téli időjárásnak megfelelő szolgáltatásnyújtásra. A kedden este kezdődött havazáskor a vezetékek elszakadtak, a kidőlt oszlopokat az áramszolgáltató nehezen tudja helyreállítani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


